Teddy-nek nevezték a feleségem kutyusát, aki nem volt az a "tipikus kutya". A párom hűséges barátja, védelmezője sajnos örökre elment. :(
Teddy-t hegylakónak gondoltuk, mert már olyan öreg volt szegény (17 éves), hogy azt hittük örökké fog élni. Ha érdekel, elmesélem a történetét (emlékül magunknak is), hogy élt, hogy lett kivándorló és hogy tért örök nyugalomra.
Fajtáját tekintve japán chin volt, de aki nem ért a kutyákhoz simán "lepalotapincsizte". Egy ilyen kutyus átlag életkora 10-12 év.
A feleségem középiskolába járt még, amikor Teddy hozzá került, aki akkor már 1 éves volt. Nem túl kedvesen kezdte a karrierjét, mivel kedvenc időtöltése a harapdálás volt (fajtájából a hímekre ez jellemző), emiatt az elején kétséges volt, hogy egyáltalán megtartják e őt. A párom sírt, mert nem akarta volna visszaadni a kocsmavendégnek, aki a kutyát bevitte az anyósom akkori kocsmájába. Nem túl jó körülmények közül került a kutya egy szerető gazdához és valószínűleg megérezhette, hogy a "visszatoloncolás" vár rá, ha nem változik, mert egyik napról a másikra megszelídült... vagyis... pontosabban nem harapdálta a páromat és az anyukáját (bár talán anyósomat soha nem harapta meg a 17 év alatt, ha minden igaz). Mindenki mást szívesen megkóstolt.
Engem is.
Amikor megismerkedtem a párommal a kutya nem szívlelt és ez kölcsönös volt (bár szeretem az állatokat, de a neveletlen kutyáktól tartok - gyerekkori sztori), de sikerült lezongorázni, hogy ki is az alfa a falkában. Ha megharapott, akkor az én hibámból történt (hirtelen mozdulat vagy véletlen ráléptem, stb), bár sajnos egyszer visszakézből kapott egy nyakast, de utána soha többé nem harapott meg.
!Ennek ellenére nem hiszem, hogy veréssel bármit is el lehet érni egy állatnál!
Teddy sok kistméretű kutyához hasonlóan elég rosszul mérte fel az erőviszonyait más kutyákkal és emberekkel szemben. Kis testben nagy ego. Olyan veszélyesnek hitte magát, hogy ha csengettek, akkor a fürdőszobába szaladt, hogy zárjuk rá az ajtót és ott folytatta a kis ugatós műsorát. Persze, amikor kiengedtük gyorsan körbeszaladt a házon csendben és mikor látta, hogy sehol senki, akkor még pár vakkantással finálézott. Lökött egy alak volt és igazi party arc.
Az angliai kiköltözés előtt még nagyon aktív volt. Ha vendég jött még mindig kérte, hogy őt zárjuk el, az utcán még mindig megugatta a nagyobb kutyákat, hogy utána a feleségem mögé bújjon, ha közelebb mentek és még mindig zsigerből utálta a kerékpárosokat és a hangos kisgyerekeket... főleg a hangos kerékpáros kisgyerekeket. :)
Az igazság az, hogy látszott rajta, hogy nincs megnevelve, de úgy éreztem, hogy ez nem az én feladatom (lenne).
Mivel nem volt egy haverkodós fajta, így nagy fejtörést okozott, hogy ki vigyázzon rá, amíg mi Angliába megyünk és ki nem alakítunk egy olyan életet, ahová utánunk jöhet Teddy. Anyósom vigyázott rá kezdetben, de miután kiköltözött ő is hozzánk a feladat a sógornőmre hárult. Azért szerencsére megbirkózott vele.
A "ne hagyjatok itt" fotó:
Sikerült mindent úgy intézni, hogy Teddy is kiköltözhessen Angliába. Megkapta az oltásait, elkészült az útlevele és amikor autóval mentünk haza a visszaúton már hátul ült a kis utazóketrecében. Jobban viselte az utat, mint gondoltuk. Már akkor is 10+ éves volt és az állatorvos finoman jelezte, hogy egy ekkora út és a környezetváltozás megviselheti annyira a kutyát, hogy elpusztul. Ettől kezdve mindenki jósolgatásba fogott. Elmegy, ha majd Angliában lesztek, elmegy, ha majd terhes leszel, mert megérzi, elmegy, ha majd megszületik a baba, mert érzi, hogy már mennie kell. De nem ment ő sehova. Rendületlenül kitartott a család mellett.
A kora és a környezetváltozás miatt lenyugodott és nem is kicsit. Először is befejezte az ugatást, aztán addig-addig öregedett és szelídült, hogy azt is engedte, hogy bárki megsimogassa. Vén korára belazult.
Itt már kis papósan nyomul:
Sajnos a korosodással együtt járt, hogy betegségek alakultak ki nála. Elkezdtek torzulni a lábacskái és csámpás lett, ami izületi gondokra utalt; sajnos volt egy befelé növő végbéldaganata is és a végén közel vak lett, valamint látszott rajta, hogy egyszerűen elfelejt dolgokat. Az állatdokit Angliában is többször látogattuk, aki mindig megnyugtatta a páromat, hogy a kutya nem érez fájdalmat az izületei és a daganat miatt (egyelőre) és amíg étvágya van, rendszeresen ürít és nem "sír" a fájdalmak miatt, addig rendben van, mert a szíve úgy ketyeg mint egy svájci óra. Megjegyzem ezt a fájdalom témát sose értettem, hogy a doki honnan tudja 100%-ra, hogy fáj e neki vagy sem...
Teddy állapota folyamatosan romlott a gyerek megszületése után. Már majdnem vak volt, alig tudott járni és sokszor csak körbe-körbe ment a házban, mint aki nem tudja hol van. Ekkor már próbáltuk mondani a feleségemnek, hogy ez így már nem élet szegénynek, 17 éves, vak, rákos, nem tud mozogni kényelmesen... ez már nem méltóságteljes élet. A feleségem is látta mindezt, de képtelen volt meghozni a döntést, hogy Teddy-t elaltassák.
Egyszer arra ért haza, hogy a kutya orrából szivárog valami folyadék. Sírva vittük az állatorvoshoz, mert a párom azt hitte, hogy az lesz az utolsó alkalom. A doki megvizsgálta, és azt mondta, hogy kutya baja... mármint rákos és vak még, de nincsenek fájdalmai, a folyadék pedig nem szivárog. Felszippanthatott valamit és attól volt váladék az orrába, de már távozott, a szíve mint az atomóra és ha étvágya van, akkor rendben lesz még egy ideig. Persze a párom örült, hogy nem kell még búcsúzni, de én tudtam, hogy ez már nem lesz így jó.
Egyik reggel a feleségem a saját piszkában fekve találta Teddy-t. Ekkor döbbent rá, hogy ezt nem teheti meg vele, nem veheti el a méltóságát, mert neki könnyebb úgy, hogy még vele van. Ez a kutya ha rajta múlik soha nem fog elaludni saját magától az ágyában párnák közt, ha kell örökké élni fog, legyen bármekkora fájdalma, csak a feleségem ne legyen szomorú. Így végül elvittük az állatorvoshoz, aki átsegítette Teddy-t a nehezén és könnyített a terhein. Megpihent a kis öreg 17 év után. Nagyon nem könnyű egy ilyen döntést meghozni.
A feleségem rendelt egy hamvasztást és Teddy hamvai egy erre kialakított képkeretbe kerültek, ahol a fotója mögött egy kis urnában pihen a kutya, aki ha kell örökké élt volna, hogy a gazdájának ne kelljen fájdalmat okoznia.
R.I.P.
