2016. január 28., csütörtök

70. Háttal nem kezdünk mondatot!

(Kérlek a poszt végén a fontos részt mindenképp olvasd el ha belefogsz a poszt olvasásába) A címben leírt örök érvényű igazság talán abban az esetben bukik meg, ha magáról a testrészről beszélünk, a hátról. Pár poszttal korábban már pedzegettem, hogy vannak gondok a hátammal, derekammal és arra gondoltam, hogy a mini kálváriámat (ami azért nem volt kínszenvedés) megosztom veletek. Hát-ha segít valakinek. :)



Történt egy napon 2015 nyarán - kb augusztus magasságában -, hogy megrogytam, de teljesen. Olyan érzés volt, mintha valaki két izzó fémlapot csúsztatott volna a derekamba a gerincem két oldalára. Írnám, hogy nem vonyítottam fel, de hazudni nem akarok. Akkor, ott és abban a szent bébipóz pillanatban a földön tudtam, hogy a híres ló balzsam, vietnámi balzsam és nicoflex trió ezt nem fogja onnan kimeccselni egy éjszaka alatt. Ezzel orvoshoz kell menni.
Aki Angliában él az tudja, hogy ha épp a fejed szakadt le, akkor is előbb a GP-hez (háziorvoshoz) kell menned, mert rajta folyik át minden, mint tibeti szerzetesen az élet ereje. Ment is a fogadás, hogy vajon elküld e az orvosságok alfájának és omegájának számító paracetamol kúrával egy kis pihenésre.



A doktor úr látta, hogy bizony szenvedek, amikor átmozgatott és közölte, hogy ez "tight muscles" probléma, azaz túl feszes izom a hátban, illetve az alsó részen derék tájon. Pontosabban mindjárt írom mi volt a gond, de itt még csak az alsó hátizmot emlegette. 
Nagyon furcsának tartottam a diagnózist, mert tényleg sérvre vagy valami idegi problémára gondoltam a fájdalom alapján, de nem vagyok az a típus, aki ne hinne az orvosának és persze megnyugtatott, hogy azt mondta, hogy műtétre még csak gondolni se merjek, mert az igen csak nincs még a láthatáron sem. Ezután felírt két tablettát, amiből az egyik zombit csinált belőlem a másik meg egy halom Codein volt, ami elég durva fájdalomcsillapító. Én pedig bizony nem vagyok hajlandó fájdalomcsillapítót szedni. Nevessetek ki vagy gondoljatok bolondnak, de azt gondolom, hogy ilyen esetben csak a problémát fedi el a kényelem érdekében és ha belefeledkezel a fájdalomba, akkor sokkal jobban mered terhelni az adott területet, ami nem biztos, hogy jó. Még a fejfájást is kiszenvedem ha rám tör. Bár arra a legjobb 1liter víz tíz perc alatt, mert állítólag a legtöbb fejfájás oka a dehidratáltság. Nálam eddig működött.
A másik gyógyszer nagyon levert (ami mellékhatásként fel is volt tüntetve). 12-13-14 órát aludtam nappal azon a héten, amikor kiírt szabira az orvos. Felkeltem, ettem, aludtam és ezt ismételtem. Meg sem szólaltam ha ébren voltam, sőt volt olyan, hogy nem emlékeztem, hogy ébren voltam. Nem is fájt a hátam addig... A feleségem letiltott a gyógyszerről és újra mentünk a dokihoz.

A második menetben azt mondta, hogy akkor elküld fizioterapeutához. Mondom királyság, ott tuti helyrepakolnak.  Adott egy számot, ahol időpontot foglalhatok.




Amikor fogadott a fizio pali, akkor szegényt el is neveztem Danny Blue-nak, mert hát úgy nézett ki mint a csávó a fenti képen. Tudjátok? Aki az Uri Geller utódja lett abban a fura műsorban. Még örültem is, hogy nem csak a testemmel, de a fejemmel is tisztában lesz. :D
Na szóval Danny kezelésbe vett. Első alkalommal átbeszéltük, hogy milyen mozgás nem megy, hol lakik a fájdalom, milyen gyógyszertől lettem zombi, miért nem ettem fájdalomcsillapítót és jól lecseszett, hogy hirtelen leálltam a sporttal. Oké, oké nem cseszett le, csak elmagyarázta, hogy mozgásban kell maradni, mert tovább feszülhetnek az izmok. Csak azt szerettem volna, ha elmagyarázza, hogy hogyan fussak úgy, mintha az ördög láva party-t rendezne a medencémbe és villával bögdösné a gerincem melletti területet. Na mond a vaknak, hogy nézzed má'!
Ezután jól átmozgatott és arra jutott, hogy bár túl feszes izmok okozzák a gondot, de az alsó hátizmomat gyengének találja így rámegyünk arra, majd az segít.
Csináltam is a gyakorlatokat szépen nap mint nap. Fel is javult a csípőemelésektől az alsó hátizmom egy kicsit, de pár gyakorlat a legkisebb mozdulatra is fájt és Danny azt mondta, hogy csak addig csináljam még "kényelmes". A térd felhúzása a homlokhoz marhára nem volt kényelmes, konkrétan be akartam fo...
Újra találkoztunk és biztatott, hogy csak csináljam, jó lesz. És hát ő a szakember, úgyhogy nyomattam. A fájdalom meg csak nem csillapodott és már ott tartottam, hogy a feleségem adta rám a zoknit reggel, mert a hajolástól megőrültem. Ekkor megint megszületett bennem a gondolat, hogy ez bizony nem izom probléma lesz.




És milyen egy borzasztó páciens? 
Olyan, hogy hozza a saját diagnózisát és a megoldását... Mondom, Danny ez nem lesz jó, azt hiszem nagyobb a baj. Nem vagyok happy és nyugodtabb lennék ha túlesnék egy képalkotó vizsgálaton. 
Danny nagyon rendes fickó volt, mert azt mondta, hogy ez érthető és ha én ezt gondolom, akkor visszaküld a GP-hez, aki majd elirányít a megfelelő helyre.

Eközben!

Amíg próbáltam a GP-n keresztül új megoldást találni, addig fűnek-fának meséltem a bajomról, míg végül valaki azt mondta, hogy miért nem megyek chiropractor-hoz. Amit kb úgy lehet fordítani, hogy a hát gyógyítója, esetleg csontkovács, de ebben az esetben ne arra a csontkovácsra gondoljatok, aki összehajt mint egy könyvet és szétropogtat.
Ajánlottak egy über nőt, aki a szakmában kitűnő (90 font/ alkalom). Elmentem hozzá és hogy őt idézzem: "beprogramozta a testem". De be bizony! Csinált egy kis masszázst és kinyújtotta az izmaimat. Jó volt, mert jó volt, csak nem segített. Tök szuper volt, hogy a felkaromat is "beprogramozta" csak hát nem az fájt. Érdekes amúgy, mert a kezelések után jól éreztem magam, csak két napra rá visszaerősödött a fájdalom. 3 alkalom után elvesztettem a hitem benne és közben a kórházba is beutalt a GP.

Elküldött a doki egy hátspecialistához. És ekkor fény gyulladt az alagút végén. Elmeséltem neki is, az egész történetet. A chiropractor-on jót nevetett. A doki egy indiai pasas volt és mikor meséltem neki, hogy miként programoztak be akkor azzal a tipikus indiai fejingatással nyugtázta, hogy jó el tudtam költeni 270 fontot a semmire. 
Felfektetett az asztalra és széttekert mint kisgyerek a kindertojást. A végén már a bokám a fülem mellett volt, de az elképesztő az volt, hogy mindezt fájdalom nélkül csinálta. Aztán arra kért, hogy hajoljak előre úgy, hogy a lábam nyújtva marad és próbáljam meg a padlót megérinteni. 1cm-en múlt, hogy nem tettem le a tenyerem a talajra és no pain.

Mi (volt) a baj?



A képen a zölddel jelölt izom a csípőhorpasz izom. Látjátok hol tapad? A gerinc mellett, illetve a combcsontnál. Amikor ez megrövidül és/vagy görcsbe rándul, akkor az összehúzza az embert, kimegy az erő a lábból és fájdalmat érez a derékban. Ez van nekem. A szakember rögtön tudta, mindössze fél évembe telt, mire el tudtam hozzá jutni. A specialista elmondta, hogy tudom ezt az izmot nyújtani, elmagyarázta, hogyan tudok futni úgy, hogy ne feszüljön tovább és javasolta, hogy térjek vissza edzeni. De! Nem guggolhatok súllyal, nem csinálhatok felhúzást (dead lift), amíg 100%-os nem leszek. Semmi olyat, ami hajolás közben súly mozgatással jár. 4 hónapos a fiam és a szívem szakad meg, ha nem emelhetem fel. Szerencsére már elég erős a derekam hozzá.

Jelenleg olyan 75-80%-osnak érzem magam. Ha fáj, tudom, hogy hogyan nyújtsak és azonnal érezhető a javulás. Egyébként a Google-ban lehet még találni sok gyakorlatot a csípőhorpasz izom nyújtására.

FONTOS!

A történetemet azért osztottam meg veletek, hogy képet alkothassatok arról, hogy nagyjából, hogy megy ez Angliában. Ha bármilyen hasonló, derék, ill. hátfájásod van, akkor kérlek ne vedd alapul az én problémámat és kezd el kezelni magadat otthon megfeszült csípőhorpasz izom problémával. Fordulj szakemberhez és részletesen számolj be a bajodról. Lehet, hogy pont neked teljesen más jellegű probléma miatt vannak hasonló tüneteid. Ha nem látogatsz el orvoshoz és tévesen a csípőizmodat kezded nyújtani (google leírások alapján pl.), akkor sokkal nagyobb kárt is okozhatsz, mint ami a jelenlegi helyzetedben van. Szóval irány a doki!


2016. január 7., csütörtök

69. De szíp gúnyád van ecsém

Megmondom őszintén már egy ideje készülök ezzel a bejegyzéssel, de azért nem jött előbb, mert egy kis kutatómunkát igényelt. A mai "részben" azzal foglalkozok, hogy milyen ruházatban flangálnak a gyerekek egy magániskolában. De most nem az egyenruháról lesz szó... ööö... várj! Arról is.




A mi sulinkban az alap ruházat a fentihez (nem is annyira) hasonló, annyi különbséggel, hogy a szoknya kockás (illetve hosszabb) és nem combfixet hordanak a lányok, hanem fekete harisnyanadrágot. A fiúk az iskola szürke kis zakóját és fekete nadrágot viselnek. 
Ebből ami megkötés a lányoknál: fekete, zárt bőrcipő (márka mindegy), az iskola kockás szoknyája fekete harisnyanadrággal, az iskola hosszú felsője, fehér ing (márka mindegy). 
A fiúknál: fekete, zárt bőrcipő (márka mindegy), fekete szövetnadrág, az iskola zakója és nyakkendője, ing nekik is fehér és saját választásuk a márkája.
A végzősök pedig szabadon választhatják meg a ruhájukat, de a formai követelmény nekik is adottak. Zárt bőrcipő (szín nem megkötés), öltöny, ill. szoknya, felső, ing az előírás.
Az iskola az egyenruhán felül biztosít sportruházatot is.

Akkor most lehet tippelni, hogy kik azok, akik követik a divatot. Na kik? Rosszul gondolod! Az összes. Mind megtalálja a módját a divatolásnak. :D Az alsóbb évesek persze csak a kiegészítők tekintetében tudnak valamit is dobbantani, de a többiek... na azok vágják hogyan prezentálják, hogy van lóvé :D Bár az igaz, hogy én nem látok ebben kivetni valót. Mindenki a saját lehetőségeihez mérten vásárolja a legjobb minőségű ruhát akár én, vagy te, vagy akár ők.

Mi volt a kutatómunka? Kutatómunka volt és nem kutakodás, ezt fontosnak tartom leszögezni. Az, hogy amikor a gyerekek után pakolunk, akkor kikerülhetetlen, hogy a ruhájukat ne kelljen arrébb rakni, hozzá érni; vagy éppen hozzák tisztíttatni, mosatni, illetve jön vissza loundry-ból a ruha vállfán stb. Ekkor sokszor megnézem kíváncsiságból, hogy milyen márkákat is viselnek, miket szeretnek, aztán ha időm engedi, akkor az interneten nézem meg az árakat. És hát árak... azok vannak.

Akkor haladjunk lentről felfelé. A képek az internetről vannak, főleg online shopok oldalairól. Nem fotózok a házban, az iskolában. Hogy nézne ki, ha egy gyerek azon kapna, hogy a zakóját, cipőjét vagy őt  fényképezem? Viszont a márkák nevét felszoktam írogatni a tenyerembe. :D

Cipő

Amiről nem tudok beszámolni, azok a lányok cipői. Közvetlenül nem férek hozzájuk - mármint a cipőkhöz, vagyis a lányokhoz sem... ahh hagyjuk -, mivel férfiként nem takaríthatok náluk és messziről a lábukról nem tudom megállapítani mit viselnek. De a fiúk esetében már más a helyzet. Számtalanszor rendezem nekik párba a cipőjüket. Van pár srác, aki szereti az exkluzív cipőket és még ízlése is van.



A képen látható cipője van egy fiúnak, ami egy Churchs cipő. Ez egy igazi klasszikus és nem hivalkodó darab, bár személy szerint unalmasnak tartom. Az ára körülbelül 440 Font környékén mozog. Egyébként van rá esély, hogy kézzel gyártott darab, de erre nem esküszöm meg.
Van egy cipő, amit egy arab országból érkezett fiú visel naponta. Ez a cipő gyönyörű és bár naponta használatban van, alig kopik. Ez egy Cheaney-Ewan - Mahoganey. Az interneten 265 Fontért láttam legolcsóbban, persze ez is változik. De most nem szép?


A kedvenc testvérpárom (nagyon jópofa srácok tényleg) egyforma cipőt hordnak. Gazdag szemmel nézve már-már olcsót. Ők egy Grenson cipőt választottak (a talp jellegzetes vöröses), ami kb 200 Fontba kerül. Itt van lentebb.


Hehe! Kezdem magam divatmagazin írónak érezni. :D

Egyébként iszonyat módon gyilkolják a bőrcipőket a gyerekek. Képesek egész nap ezekben mászkálni, feküdni, de akár a házban focizni is - nagy örömömre. :(  Némelyik cipő igen lestrapáltan tud kinézni. Egy évben nem tudom, hogy van e összesen 10 nap, amikor nem az egyenruhát kell viselniük a gyerekeknek, de van aki azokon a napokon sem ad alább és ugyanúgy zakóban, öltönyben és persze bőrcipőben mászkál és nem civil viseletben, mint a többiek.

A sportoláshoz nem esnek túlzásba a srácok, hordanak bármit. De próbáltam 3 sport 3 leggyakoribb cipőjét összeszedni nektek, bár nem biztos, hogy ezek a favoritok tényleg, de sok van belőlük.



Canterbury Stampede Elite - rugby cipő. Kb 60-70 Font. A kolibri logóról felismerni


Asics Gel Kayano 20 - futó cipő. Na ezt 1000 közül is felismerem. Imádom. A színpaletta teljes tartománya fellelhető a suliban. kb 120-130 Font.

Ami meglepett! Under Armour SpeedForm CRM - football cipő. Sok van ebből a márkából, persze Nike és Adidas is. Azt hiszem ez valami divat most mifelénk, mert mindenki ilyenben rohangál, illetve sokszor ilyen pólókban, melegítőgatyákban is. Kb 130 Font. Azt se tudtam, hogy van ilyen márka.


Aztán kit tudja, hogy még milyen márkás és drága cipők lapulnak az ágyak alatt. Szó se róla mi folyhat a lányoknál. Láttam én már Jimmy Choo cipős dobozt is kidobva. Az pedig nem a kínai kategória (a vicc az, hogy attól lehet, hogy ott gyártják, hehehe).


Ruházat

Megint csak azt kell mondjam, hogy a lányok ruháiról (ami nem egyenruha) nem tudok mit írni. Bámulni nem  akarom a gyerekeket. Valamelyik még félreérti, aztán magyarázkodhatok, hogy én csak a divatot követtem végig rajta. :D

A felső évesek közül eddig a 3 legdrágább öltöny, illetve zakó ami szembe jött velem vállfán:

1. Szürke Ted Baker komplett zakó. A fiú, aki hordja extrém értelmes és kedves gyerek. A srácból tuti lesz "valaki" :D Mindössze 398 Font. Tudom én, hogy sokkal drágább öltönyök is léteznek, de ne felejtsük el, hogy középiskolás tizenévesekről beszélgetünk. ;)





2. Hugo Boss- Black Jewel. 350 Fontba kerül, ha akarsz egyet. Srác, aki hordja... hagyjuk. Jót nem tudok, rosszat meg nem írok. Ha főnök lesz valahol, akkor ott szo.. szívás lesz dolgozni. Ez a cucc élőben gyönyörű és a tapintása eszméletlen finom. El is hiszem, hogy kényelmes viselet mind amellett, hogy durván elegáns.



3. A következő darabon még el is gondolkodtam, hogy megvenném. Tetszik. Csak egy zakó, de elég egyedi. A képen nem látszik, de van egy sötétkék csillogása. Aztán rájöttem, hogy bár megvehetném, de semmi, semmi értelme nem lenne. Amennyire kihasználnám túlzás lenne az ár érte. Bőven túlzás. Ted Baker ez is. 299 Font... háromszáz. De most őszintén! Hááároomszááz egy zakó...




Ing, nadrág, nyakkendő

Ezek közül a nadrággal nem foglalkoztam. A kicsiké fekete mind, nem voltak érdekesek számomra, a nagyobbak pedig komplett öltönyöket hordanak. A nyakkendővel sem, mert szinte minden gyerek az iskola nyakkendőjét hordja.
Az ingekről pedig azt tudom mondani, hogy szinte a 95% fehér és jó minőségű. A világmárkákból válogatnak a gyerekek. Van minden. Boss, Ted Baker, Tommy Hilfiger, Armani, Versace, Ralph Lauren, stb, stb. Viszont én ősember egy ideig azt hittem leszakadtak a gombok a csuklórészről :D :D :D Mandzsettásak! Én ökör. És ha már itt tartunk.
A világ mandzsetta készletének 80%-a tuti nálunk van. Azt már nem volt idegzetem böngészni, hogy mibe kerülnek, de van mindenféle. Arany, ezüst, de szerintem még platina is. Köves, sima, vicces, emlék mandzsetta valami eseményről, világító, olyan amiben iránytű van, vagy óra, meg a lófene tudja még. Sok közte piaci bóvli szerintem. De tény, hogy feldobják az ingujjakat.


Órák

Megvallom őszintén én nagy órab*zi vagyok, de érdekes módon alig hordok órát. Imádom nézegetni őket, de valahogy a csuklómon terhesnek érzem viselni. Ez biztos kóros hülyeség és van erre valami orvosi szakszó. Ah meg is találtam: hülye.
Na a lényeg, hogy van egy óra, amitől igazán zavarba jöttem. Itt a kép, alább pedig írom miért.






Ez kérem egy Rolex Oyster Perpetual GMT master II-es. Akinek ilyen van, az nem szarral gurít - maradjunk ennyiben. Ami a zavart okozza nálam, hogy viszonylag gyakran látom a gyerekek csuklóján és nem lehet összetéveszteni semmivel a kék-piros gyűrű miatt, sőt avatott szemek meglátják az arany, ezüst színűeket is. Mindegy. A lényeg az ár! Ha a 2015-öset veszed, akkor olyan 18000-19000 Font környékén turkálj a zsebedben. Persze egy hétéves modell, ami kb ugyanez a dizájn már sokkal sokkal olcsóbb (3000 Font körül hehe). És persze léteznek a replikák és az olcsó utánzatok pár száz, ill pár 10 Fontért. A kérdés az, hogy ki milyet hord? Mert az igazság az, hogy nem hinném, hogy a 18000-es lóg minden gyerek kezén, de tuti van, akinek igen. Bakker!
Én a replikákra és a régi modellekre tenném a voksom. Persze lehet, mind bóvli... főleg a srácé, akit Rolls Royce hoz suliba. :D

A másik nagy kedvenc - nyilván a sportok miatt - a Casio G-Shock sorozatában lévő órák. Éles váltás a Rolex után nemde? :D A Casio gyakorlatilag arra tervezte, hogy ne lehessen elpusztítani. Nekem is van G-Shock-om én ha kerékpározni megyek akkor fel is dobom. Igaz az enyém 90 Font volt és nem annyi mint a csúcsmodellek, amik akár 500 Fontba is kerülhetnek, vagy lehet még többe is. Ebay-en lehet venni sóskifliért is már egyet amúgy én mégis szaküzletet javaslok a teljes garancia miatt. Bátran tudom ajánlani őket vannak ízléses és visszafogott darabok is.
Ez pl. nem az:




És akkor van még egy óra (csoport), ami most nagggyon mennnő! De nagyon az, higgyed el nekem barátocskám. Bár szerintem tisztán pénzpazarlás az okos óra. Mert hát a buta óra már nem menő. Kivéve a Rolex Oyster Perpetual GMT master II, mert bár buta, de az menő. Milyen menő lenne egy okos Rolex...?
Na jó elhiszem, hogy van létjogosultsága az okos órának, csak én vagyok lemaradva egy századdal. És nagyon fontos, hogy a kezeden is lásd azt, amit a telefonodon is meg tudsz nézni. Mi lesz a következő? Okos gyűrű? Ööö ja az már készül (nem vicc, Google!)... Akkor mi lesz a következő? Az okos fogtömés?
Én eddig csak ivaccsot láttam a suliban (többit fel se ismerném). Almás a menő na! 250-300 Font környékén mozog azt hiszem.




Még egy adalék az iWatch-hoz. Olyan okos, hogy okosabb, mint sok gyerek, mivel kitiltották a vizsgákról. Megírta volna a gyerekek helyett azt. Nyilván a puskázás és csalás esélyének csökkentése miatt nem vihetik be a gyerekek.


Táska

A táska téma. Nos a gyerekek vagy az iskola által biztosított sima fekete laptop táska szerű válltatyóban hordják a cuccukat, vagy simán kézbe hurcolásszák. Van egy két lány (igen, lány táskát sikerült kiszúrnom), aki hord kézitáskát. Nem igazán hoznak lázba a táskák, de az alábbi már jött velem szembe és hát elég jellegzetes:



Ez egy Lajos puttony vagy mi, Luis Vuitton Speedy 30(?) alig 880 Font. Ezen is sokat agyaltam, mint a Rolex-nél, hogy vajon eredeti? De mi a fenének egy gazdag gyereknek egy hamis Luis Vuitton, amikor még Habony Árpi is megengedheti magának. Azt hiszem igazi az, mert ezekben a körökben egy ilyen táskából a hamis nagyon gáz.
És láttam még egy jópofa kis hátizsákot is a házunkban. Vivienne Westwood Men's Stella Rucksack a neve és amikor megtaláltam az interneten, akkor azé' szívemhez kaptam, hogy 340 Font. Mi meg anno úgy örültünk a Budmil-nak...





Laptop, tablet, notebook, telefon vagy mifenék

Azt hiszem a telefonokról nincs mit mondanom. Amint kijön az új csúcsmodell a srácok cserélnek. IPhone 6+ és Samsung S6 edge+ van most soron. Az ár pedig végképp szolgáltató függő.
Ugyebár laptop és tablet fronton azt gondolnánk, hogy az Apple mindent visz gazdagéknál, de nem. Elindult egy új tendencia (nálunk legalább is) és sok gyerek választ most már Microsoft cuccokat is. Szerintem ez jó, mert a verseny a piacon mindig kell.
A legkomolyabb Apple cucc a mi házunkban egy MacBook Pro Retina Display-jel (elég nagy szóval 15" lehet). Store-ban csak ma csak önöknek 1999 Font. Szaladj vegyél kettőt-hármat. A kisebbek is szép számban vannak a házban... hát még tabletek, szinte százával. :)



A legkomolyabb Microsoft gép a házban egy Surface pro 4-es. Nagyon dög kis cucc ez is, bár ugye más ligában játszik mint a Mac Pro, mert igazából nem laptop. A gyerekek azért csipázzák a Suface-eket, mert ha kell akkor tablet, ha kell, akkor van billentyűzet is, ceruza is. Sokkal jobban szeretik hurcolászni.



És jöjjön a személyes kedvencem! Az egyik fiú nagy kocka. Gamer, játékos szíve van és sokat játszik. De nem akár mivel! Egy Alienware 18-ast nyúz. Egy gyönyörű narancs fényű laptopot, ami olyan erős, hogy a fenti kettőt keresztbe lenyeli. Ha szükségem lenne rá és megengedhetném akkor tuti ezt venném. 2000 Fonttól indul. O.o





Azt hiszem mindent átvettem, amit szerettem volna. Olyanra, hogy milyen ékszereket hordanak vagy ilyesmi már tényleg nem térek ki, mert az nem is igazán érdekel. Hordjanak bármit, tuti nem futtatott rézkarika.
Nem mondom, egy ideje már nézegettem a dolgokat, hogy ezt a bejegyzést megírjam és mindig jegyzeteltem a telefonba, hogy mit fogok írni majd. Most, hogy végignézem az egészet egyben, az kell mondjam, hogy bár drága holmik ezek, de szépek is és megvallom őszintén, ha módomban állna, akkor vásárolnék is belőlük. Többek között ezért is nem ítélem el a gyerekeket a cuccaik miatt, az már viszont egy másik sztori, hogy hogyan is bánnak velük.