2015. december 26., szombat

68. 1 évben 2 év

Először is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok mindenkinek. Remélem nyugalomban és szeretetben telnek az ünnepek. Nálunk minden szép és jó; mondhatnám, hogy tökéletes. Nagyon izgalmas egy kis gyerkőccel az első karácsony.




Közeledik ugyebár 2015 vége és ilyenkor azért jellemző, hogy az ember számot vet az elmúlt 12 hónapról. Én is így tettem magamban és érdekes dologra jutottam. Arra, hogy 1 évbe sikerült 2 évet beletuszkolnom.

Magyarázom!
Elértem végre azt, - amit bár mindig is hirdettem az ismerőseim között, de magam sem éltem meg korábban - hogy a munkát leválasztottam a magánéletemről. Ezt onnan tudom, hogy sikerült véghezvinnem, hogy amikor visszagondolok 2015-re akkor kétféle képen emlékezem rá.




Nem tudatosan választottam ketté a munkát a magánélettől, csak úgy megtörtént. Lehet a baba miatt, ill a feleségem terhessége alatt nem akartam hazavinni a feszültséget... bár ha jobban belegondolok nem igazán vagyok befeszülve a munkámtól. Nézd, nálunk is (takarítók) vannak nehéz napok, de ezek koránt sem olyan igazi stresszt okozó eseményekkel teli munkanapok, mint pl. anno a multinál voltak. Ja, van itt is, hogy besokall az ember, de azért nem dobok le 10 kilót fél év alatt... sőt megint hízok :D

2015 munkában

Ez volt a rosszabbik rész? Nem is tudom... Inkább különös volt. Az év elejére nem is nagyon emlékszem, mivel nem is nagyon történ semmi különös. A második félév is inkább a hangulata miatt maradt meg bennem jobban.
A munkahelyem atmoszférája teljesen megváltozott. 2014-ben elveszítettük az egyik főnökasszonyunkat. Elhunyt. És a veszteség hatása most kezd megérződni odabent a hangulaton.
Az új főnök aki a helyére jött... olyan, amilyen... ne várjátok, hogy rosszat írjak róla. Elvan. Ez a szó talán mindent elmond. A másik főnökasszonyt pedig olyan ritkán látjuk, hogy lassan elfelejtem a nevét is. Jó, persze nem. Pletykák vannak róla, hogy miért nem jár dolgozni, de mivel nem tudom mi az igazság, így nem erősítenék rá (annak ellenére, hogy nem valószínű, hogy itt olvas :D ) a meg nem erősített hírekre.
Szóval úgy állunk, hogy van egy új főnök, aki csak úgy van, van egy régi főnök, aki nincs és van a másik régi főnök, aki pörög az előző kettő helyett és már azt sem tudja hol áll a feje. Nem irigylem. 

Ezt megérezte a csapat is. Nincs kihez fordulni, ha gondod van. Mr. Elvan semmit nem tud; aki nincs bent, az nem tud segíteni, a harmadik pedig túl elfoglalt. Emellett az emberek egy része megszokta, hogy nem csak a munkahelyi, hanem a magánéleti gondokat is megoszthatta odabent a vezetőkkel. Akik erre készen álltak, azok közül egy elhunyt, egy pedig soha nincs bent. :S





A csapat bővül és hullik szét. Rengeteg új munkatárs érkezett, köztük magyarok is, akiknek örülök, mert nagyon kedvesek és tényleg kedvelem őket, valamiből mégis kimaradnak, az összetartozás érzéséből. A közel 100 (hanem több) emberből kb 25-en voltunk a részlegünk karácsonyi ebédén. Ez elképzelhetetlen volt tavaly.
Intézményi szinten is változott a hangulat. Új igazgatót kapott az iskola. Az már most tiszta, hogy elég erősen hisz abban, hogy jobbá tudja tenni a sulit - ami nagyszerű dolog! De! Lehet ebbe most én magyarázok bele csak, de azt érzem, hogy ezt a gyerekek, szülők, tanárok hármastól várja. Igaza is van, de egy iskolát működtetni kell és ha a munkatársak úgy érzik, hogy ők nem férnek bele a csapatba, az a közhangulaton meg is fog látszani... ami előbb utóbb a működésben is. Jön ő, és mondja, hogy mekkora jó, hogy gürizünk, de nekem olyan mintha egy sablon alapján mondaná a mondókáját. Ez a "Tök jól nyomjátok. Nyomjátok ahogy eddig. Mi pedig megváltjuk a világot a gyerekekkel és a tanárokkal, addig amíg hajtotok."
Megjegyzem a gyerekekre rá is férne, hogy komolyabb céljaik legyenek, mint pl almát dobálni az emeleti ablakból, vagy iPad-del ping-pong-ozni.
Nem mondom, hogy helyezze a tanár-diák-szülő trió elé a munkatársakat az igazgató, de ha már azt mondja, hogy egy csapat, akkor az érződjön ki a beszédéből, érezzük, hogy "Igen! Fontosak vagytok ti is basz... a teringettét.!" :) Legyünk egy szinten.
Mindegy... túl lihegem.

Azt hiszem ez így kicsit borúsnak tűnik, de attól jobb volt az év, mint ahogy hangzik. Alapvetően nyugodt volt. Voltak hetek, amikor közeledett az iskolai szünet és a gyerekek nem bírtak magukkal, de ki lehetett bírni. Emeltek egy kicsit a fizetésen, aminek mindig örül az ember. Az iskolát fejlesztik, bővítik, ami jó jele annak, hogy van jövője a sulinak. És ha a sulinak van, akkor a munka miatt sem kell aggódni. Sok új embert ismerhettem meg, ami megint csak jó dolog. És a legjobb, hogy sose volt bent olyan probléma, amit haza vittem volna és otthon rágódtam volna rajta. Ha kérdezik, hogy milyen a munka, mindig azt mondom, hogy nem bánom ha hétfő van.




Szeretem ezt, hogy nem kell görcsölni a munkán és nehezen eresztem ezt az érzést, bár tovább kéne lépnem, de túl kényelmes ez nekem. Anyagilag, fizikailag, szellemileg is kényelmes. Nem látom értelmét egyelőre bolygatni... pedig motoszkál bennem a fejlődés iránti vágy.


2015 magánéletben

Pazar volt. Több, mint amit megérdemlek? Hmm nem is tudom, azt hiszem megérdemeltük a feleségemmel ezt az évet. Sokat és kitartóan dolgoztunk, küzdöttünk azért, hogy ennyire tökéletes évünk legyen.
Elsőnek ugye azzal indult az év, hogy jön a baba. Ez már elég jól megalapozta a hangulatot. Merem állítani, ha semmi más nem történik, akkor is 10/10-es évnek értékeltem volna 2015-öt emiatt.

Utána eltöltöttük az álom nyaralásunkat, amiről a korábbi bejegyzések közt is olvashattok. 47-es poszt ha minden igaz.

Lenyomtunk egy költözést. Ami azért nem volt olyan durva, mert a szomszéd házba költöztünk. Tágasabb, melegebb, szárazabb házba. Jelentem belaktuk és nagyon élvezzük. Meg merem kockáztatni, hogy ha nem lennének ennyire irreálisan magas ingatlan árak, akkor még egy ajánlatot is tennénk rá a tulajnak. DE! Mai árfolyamon számolva eszem ágában sincs kb 128 000 000 Ft-ot (alsó hangon) kifizetni egy házra. Ez nem normális dolog. Akkor inkább spórolok a nyugdíjas évekre egy megtakarítási számlán és majd elköltözök Dél-Európába egyszer. :)

Aztán volt egy hazalátogatás, ami szintén jól sikerült. Azt is megírtam az 57-58-as posztokban.

Szeptemberben megszületett életünk értelme, Rómeó. Hihetetlen, hogy alig múlt 3 hónapos a kicsi, de nekem a világ legtermészetesebb dolga, hogy ő van nekünk, mintha évek óta lenne egy babánk. Tudom ez olyan furcsán hangzik, de mindig mondták, hogy meg kell szokni a jelenlétét, meg a szülőknek is alkalmazkodni kell az új helyzethez, felborul a napirend, stb. Nekünk ezzel nem volt gond. Rómeó sír ha éhes és ennyi. Este kilenctől reggel 5-ig alszik, utána eszik és alszik tovább. Azt hiszem azért ilyen nyugis, mert mi is azok vagyunk. Megmondom őszintén nem erre számítottam. Azt hittem sokkal nehezebben fogok alkalmazkodni, de végül ment minden magától.

Hobbit is cseréltem. Eladtam a Playstation 4-et, mert nem láttam értelmét egy kis gyerek mellett annak, hogy tv előtt ülve szörnyeket gyilkoljak, vagy lövöldözzek ... talán még az autóverseny... de jobb lesz az is a szőnyegen a gyerekkel.
Vettem viszont egy fényképezőgépet és elkezdtem fotózással foglalkozni. Erősen tanulási fázisban vagyok. A 66-os posztban említést is teszek a fotós Facebook-os oldalamról.

Szerettem volna pár negatív dolgot is rakni az írásba, hogy kicsit kontrasztosabb legyen, de nem igazán maradt meg bennem semmi negatív. Volt olyan, hogy rossz üzemanyagot tankoltam, de ez sem tölt el rossz emlékkel - persze bosszantott - de azon kívül hogy pár fontom bánta igazából semmi rossz nem történt.

Nemrég koccantam, ezt még nem is meséltem. Semmi komoly nem volt. Gyakorlatilag nekigurultam az előttem állónak. Még horpadás sem történt, csak festéket cseréltünk. Bár most kicsit megugrik a biztosítás, de letojom, a lényeg, hogy 14 év alatt ennyi volt az összes hibám amióta vezetek - és ez statisztikailag várható volt már :) - és nem pedig 150-el repültem el egy árokparton. A gyerekem, a feleségem nem ült a kocsiban, se nekem, se a másik autó sofőrjének nem lett baja. Ez számít, nem pedig az pár font plusz havonta, amibe a biztosítás fog kerülni.

Bízok benne, ha visszanéztek a évetekre akkor elégedettség tölt el majd benneteket is, mint engem. Jó kis év volt, nagyon várom 2016-ot is. Úgy érzem készen állok a kihívásokra, amiket tartogat és remélem nem lep meg hátulról valami bizarr húzással.


Ezúton kívánnék nektek nagyon boldog, sikeres és egészségben gazdag új esztendőt!









2015. december 11., péntek

67. A karácsony 4 módja - poszt a határátkelő blognak

Mint az említettem a 66. posztban egy karácsonyos írással készültem, de mivel azt elsősorban a Határátkelő blog oldalára szántam, így szerettem volna megvárni, amíg ott megjelenik.
De ha esetleg valaki nem olvasta volna ott, akkor itt most megteheti.




Óh Anglia, miattad minden karácsony más lett!

Nem tudom kedves határátkelők, hogy ti hogy viszonyultok a karácsonyhoz, de én minden évben máshogy viszonyulok, legalább is az elmúlt 4 (pontosabban 3, mert a 4. most jön) években így történt. Az igaz, hogy mindegyikben közös, hogy nagyon élveztem őket. Tagadhatatlan, hogy rajongok a karácsonyért és nem a marketing gépezet által gerjesztett hype miatt, hanem egyszerűen csak szeretem; így nevelkedtem.

A történetemhez hozzá tartozik, hogy mielőtt Angliába költöztünk a feleségemmel a karácsony igazi családi esemény volt. Pontosabban nem csak a karácsony, mert mindig megragadta a család az alkalmat, hogy valamilyen oknál fogva összejöjjünk. Ahogy teltek az évek és sajnos meghalt egy-egy családtag a nagy csapat egyre kisebb lett, de sosem fogyott el. Bennünket legtöbbször elkerültek a mások által mesélt nyomasztó ajándékozós hajcihők. Voltak ajándékozás persze, de nem az volt a lényeg, hogy „Jaj Marika drágábbat vett. Jaj Pistikém már van ilyenem…stb”. Igazából az számított, hogy együtt lakomázzunk és nevessünk. Nem mondom, hogy néha nem voltak viták, de sosem azok a parázsló szájkaratézások amik később elhidegítették volna a rokonokat egymástól, hanem csak viták, hangos „megbeszélések”, amik a végén mindig megoldódtak. 

Amikor elköltöztünk Angliába 4 éve, akkor éppen a nyár kezdődött. Marhára nem agyaltunk még a karácsonyon a feleségemmel. Annak is örültünk, hogy tudtunk angolul egy kávét kérni. Tudjátok határátkelők az időszak, amikor tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel keringsz Dél-Anglia egyik városában és gyakorlatilag mindenért ugrálva örülsz. Nézd, piros telefonfülke! Nézd emeletes busz! Stb.

Aztán szép lassan belerázódtunk az új életünkbe és közben közeledett az év vége. Akkor még egy magyar párral és a kisfiúkkal laktunk együtt. Nehezen indult, de jó kapcsolat lett belőle. De rá kellett döbbennem, hogy végül is egy idegen családdal fogjuk a karácsonyt tölteni, az otthoniak pedig 2000 km-re lesznek. Könnyen meg is született az ötlet, hogy menjünk haza az ünnepekre, de csavarjunk a dolgon – menjünk titokban. Persze az egész akkor jutott eszünkbe, amikor a repülőjegyek már tényleg az egekben jártak, így úgy döntöttünk, hogy buszozunk. A buszozással kapcsolatosan csak annyit, hogy többet soha, de a bőrönd súlya miatt nem kell aggódni. És mivel nem kellett aggódni, így jó tele is vásároltuk meglepetésekkel. Nem tagadom élveztem, hogy végre megengedhettem, hogy kedvemre költsek ajándékokra, bár sosem volt jelentősége a családban ennek. De a szele megcsapott.


Egy kis lurkó már nagyon izgatott


Elmesélhetetlen. Talán ez a legjobb szó. Látni és főleg érezni az otthoniakon, hogy az az igazi ajándék, hogy titokban leutaztunk 2000 km-t, hogy lássuk őket, hogy lássanak bennünket. Volt sírás, mármint örömkönnyek. Párom anyukájához mentünk először (ő már velünk él Angliában), aztán anyukámhoz és nagyon vicces volt, hogy mindenki mekkora titkolózásba kezdett, csak hogy a meglepetés mindenkinek nagy legyen. Felejthetetlen volt. Ez a karácsony megtanított arra, hogy 2000 km semmi, ha az ember örömet akar okozni.

A következő karácsonyt az Angliában élő unokatestvérem bolondította meg. Kitalálta, hogy ideje a bakancslistára újabb pipát rakni. Karácsony egy meleg szigeten, a tengerparton. Ki ne játszott volna már e a gondolattal?  Az érvei kikezdhetetlenek voltak. Annyiból megvan, mint a hazaút és az ajándékok (ami éppen igaz, mert sok pénzt szoktunk otthon is költeni), egyszer élünk és különben is, na.

Elutaztunk Fuerteventura-ra, ami a Kanári-szigetek egyik szigete. Áááá nagyon jó volt. Meleg volt és kevés turistával találkoztunk. Pár német ajkú nyugdíjas lődörgött a szállodában. Nem bonyolítottuk túl, kerestünk egy 3 csillagos, de szép és jó szállodát. All-inclusive-re fizettünk be, aminek mondjuk pont 5kg plusz lett a vége, mert hát a magyar ember legalább a repülőjegy árát leeszi nem? Eszméletlen jó a spanyol kaja. Igaz, hogy szeretem a húsleves, pörkölt, töltött káposzta szentháromságát diós bejglivel és tojáslikőrrel letekerni, de azért a változatosság is jól esik, meg egy waikiki koktél a tengerparton. A félsivatagos táj elvarázsolja az embert. Sikerült egy homokviharba is belekeverednünk. Mit mondjak? Merőben más, mint a hóvihar az biztos. Nem felejtem az apró homokszemek mintha kis borotvapengeként csapódtak volna a bőrömnek. Jaj.
  



Tájidegen karácsonyfa


Az egész nyaralós karácsonyt azzal koronáztuk meg, hogy befizettünk egy tengeralattjárós túrára. Na nem egy Ohio-osztályú tengeralattjáróra kell gondolni Trident rakétákkal megpakolva, csak egy 10 méter mélységbe merülő hajóra. Bakancslista pipa volt ez is. 






Ki lehetett bírni a meleg karácsonyt is


A kanári-szigeteki karácsony megtanított arra, hogy a hagyományok és megszokott dolgok mellett az újdonságok is fontosak. Megtanultam, hogy bár jó a családdal karácsonyozni, de ha lehetőség van rá, hogy az ember egy kicsit is élvezze az életét, akkor meg kell ragadni. Az emberek, akiknek igazán fontos vagy nem fogják neked ezt felróni.

Az angliai élet 3. éve elhozta végre azt, hogy a karácsonyt Angliába töltsük. Abban az évben nagyon lázba hozott bennünket, hogy az angolok gyakorlatilag novembertől teljes gőzzel karácsonyi hangulatban nyomulnak. Ezt nem lehet kikerülni. Aki ezt fenntartásokkal kezeli jobb ha lefagyasztja magát az újév elejéig. Az üzletek és az utcák, a tv, a rádió, de még maguk az emberek is ezt fújják. Ez magával húz, főleg ha szereted az ünnepeket. 

A párom anyukája ekkor már velünk élt itt kint és a párom úgy érezte, hogy úgy lenne igazságos, ha az én anyukám is velünk töltené a karácsonyt. Így hát kireptettük őt hozzánk és vele együtt jött az anyósom tesója is. Nagyon kellemes napokat töltöttünk együtt. Nem részletezem nektek. Nem hiszem, hogy sokkal különb dolgokat műveltünk volna, mint mások, akik szintén kiutaztatják a szülőket karácsonyra. Volt Londonba látogatás, étterem, vásárlások, séták stb. Viszont nem csak emiatt volt emlékezetes a karácsony. Ekkor döntöttük el, hogy elutazunk a Maldív-szigetekre februárban. Nagy volt a nyomás rajtunk 2014-ben mivel kisbabát szerettünk volna, de nem akart összejönni. Aztán úgy döntöttünk, hogy kell egy nagy pihenés, de egy igazán nagyon nagy, amikor mindent eleresztünk és pihen a testünk és a lelkünk is. Végül az összeget, amit a diákhitel kifizetésére gyűjtöttünk betoltuk a nyaralásba. Nem bántuk meg, hogy nem a hitelt fizettük ki, de ezt ki is fejtettem már korábban. Ez a karácsony megtanított arra, hogy szabad nagyot álmodni és szabad az eredményeinket ünnepelni. Szabad lelkiismeret-furdalás nélkül lazítani. Szabad a szabad szót egymás után ennyiszer leírni.
  
A 2015-ös karácsony. Mit is mondhatnék nektek, hiszen még előtte vagyunk. De a párom és én most mindennél izgatottabbak vagyunk. Szeptemberben megszületett a kisfiunk. Nem, nem a Maldív-szigeteken jött össze, a babáról akkor már tudtunk. Dupla öröm volt úgy utazni. Azt hiszem akkor fogant a drága, amikor már tudtuk, hogy megyünk és hát megünnepeltük… 
Tudom, hogy a kisfiam nem igazán fogja még majd fel, hogy mi történik, de mi tudni fogjuk, hogy most már igazi családként ünnepelünk. Még nem nagy a felelőség, mert csak az elkövetkező évek feladata lesz megtanítani a kicsinek, hogy számunkra mit jelent a karácsony. És tudom, hogy mindenkinek mást jelent, így azt is el kell majd mondanom, hogy ezt tartsa tiszteletben.
Azt hiszem ez a karácsony most mindennél meghittebb lesz. Távol lesznek a rokonok és nem fog vonzani a tengerpart, a tengeralattjárózás, stb. Csak a feleségemet és a kisfiamat akarom magam mellett tudni, amikor a fára akasztom az utolsó díszeket, vagy amikor elindítok egy klasszikus karácsonyi zenét. Nem érdekel mi lesz a főfogás, nem izgat semmilyen ajándék, nem foglalkoztat az égvilágon semmi, csak az, hogy lássam őket, hogy boldogok. Az elkövetkező évek pedig biztos, hogy további izgalmakat tartogatnak. Szerettem a régi karácsonyokat, de ezek az új karácsonyi élmények is a kedvemre valóak. Nagyon is. Jó érzés lesz majd a kisfiam szemébe nézni az ünnepi illattal keveredő szobában. Igazán jó gyerek. Szavunk sem lehet, mert karácsonyra már megkaptuk az ajándékunkat szeptemberben egy kis angyal formájában. Tudom, hogy ez az idei karácsony fogja bebizonyítani nekem, hogy nem véletlenül hívják  a szeretet ünnepének. 


2015. december 8., kedd

66. Posztocska

Sziasztok. Na most az az igazság, hogy ez nem is egy rendes poszt tőlem, hanem csak egy posztocska. Pontosabban egy kis reklámféleség.
 
Van egy írásom bekészítve, de mivel az a hataratkelo.blog.hu számára készült így nem szeretném előbb megjelentetni, mint a HÁ oldala. A téma mi más lenne, mint a karácsony, illetve pontosabban 4 karácsony egy írásba gyúrva. Olvassatok sokat a Határátkelőn és hamarosan biztos szembe jön veletek az írás és addig is érdekes posztokkal találkozhattok ott.