45. Menjél e külföldre élni?

(Ritka pillanat egy hétvégén dupla bejegyzés, de ez most kell)

Feltetted már magadnak a kérdést bármilyen formában, hogy külföldön akarsz e dolgozni és élni? Igen? Akkor benned is megindult valami. Lehet nem is tudod pontosan mi az. Lássuk tudok e olyat írni neked, ami egy kicsit ösztönöz, elgondolkodtat.

Az a baj, hogy van egy időkorlátunk. Élet a neve. Jól kezdődik csak a vége nem kiszámítható. Amikor megszülettél a világstatisztika rád bélyegezte, hogy a várható átlag életkorod kb. 71-78 év lesz - mondjuk 75 év. (durva becslések jönnek!)

Az körülbelül 2.365.200.000.000 másodpercnyi élet. Jó kis szám nem igaz? Ez a keret nemhivatalosan; papírforma szerint, csak az a baj vele, hogy lehet neked csak 60 év jutott, vagy 48. És 60 évesen a másodpercek is kevesebbek 1.892.160.000.000. pláne 48 évesen.

Ebbe kell belesűrítened, hogy megszületsz, járni és beszélni tanulsz, kisgyerek leszel, játszol, iskolába mész, szerelembe esel, fejlődsz, tanulsz, hajtasz és munkát keresel, dolgozol (ha dolgozol) stb. A másodpercek meg csak úgy pörögnek és pörögnek. 

Nézd csak meg az órádat. Nézz meg egyetlen percet, ahogy a mutató körbe megy, vagy a számláló 0-tól 59-ig pörög. Nézd! És jöjj rá, hogy elpörgettél a fenti keretből 60-at a semmire. Vert a szíved, lélegeztél, talán agyaltál is valamin teljesen feleslegesen. Vesztegetted az idődet. Így mondják ezt nem?

Elhiheted nekem, hogy nem véletlenül fogalmazódott meg az a kérdés a fejedben. A "menjek/ne menjek" dilemma elég nagy fejtörést tud okozni. Már az, hogy felmerült, hogy menj, ok lehetne arra, hogy most azonnal változtass az életeden. Igényed lett valami új iránt, valami más vonz, amitől érzed hogy élsz, ami nem kiszámítható, de talán irányíthatod és uralhatod majd azt. Érzed viszont azt is, hogy valami vagy valaki visszafog. Lehet a pénz, a szegénység, a munkahelyi stressz, a közhangulat és még számtalan ok és személyek. 

De most képzelj el valamit!

Képzeld el azt, hogy a jobb karodat egy kard súlya húzza bal vállad minden izma pedig egy pajzsot tart. Az arcodra rideg sisak feszül és láncing védi a testedet (ez a fegyverzet a te akaratod). Egy arénában állsz. Ez az aréna az Élet(ed). A közönség a lelátókon a pénz, a szegénység, a munkahelyi stressz, a közhangulat, a szemét főnök, a majom politikus az irigy szomszéd és még pár ember, akinek úgy érzed meg kell felelned, pedig lesz*rnak, és minden egyéb gondod is ott ül.

Ott állsz teljesen elveszve, értetlenül, mert nem biztatnak téged semmire. Felvették a legszebb ruhájukat, bort isznak és lakomáznak miközben azért vannak ott az arénában, hogy lássák hogyan buksz el. Hogy lássák, amikor az ellenfeled - azaz a célod - rád ront hogy legyűrjön és térdre kényszerítsen. Folyton azt lesik majd, hogy mikor engeded le a pajzsod, mikor lépsz rosszul, mert a fejedet a porban akarják látni.

Ha tényleg ott állnál és feléd rontana egy állig felfegyverzett ellenfél, akkor mit tennél? Gondolkodnál? Nem hiszem. Emelnéd a pajzsod és a kardod és bár nem tudhatnád, hogy nyersz e vagy sem, de azért odacsapnál. És nem igen figyelnél arra, hogy a lelátón ülők éppen mit kiabálnak. Te sz*rnád le őket. 

Ezt kéne tenned. Figyelmen kívül kell hagynod a zavaró tényezőket. Koncentrálj a célodra. Nézd meg őt jól!

Mostanában sok szám repked a levegőben 100 ezer, 1 millió magyar külföldön és hasonlók. Hogy mennyien vagyunk külföldön? Ki tudja? Sokan. Elegen. Nem elegen. Nincs jó válasz. De azért azt észre kell venned, hogy az embereknek sikerül ez. Meglépik. Emelik a kardjukat és pajzsukat. Vagy, mert nincs választásuk, vagy mert ezt választották. 

És tudod mit? Az a bizonyos közönség azért nem lát olyan sok bukást, nem lát sok-sok porba hulló fejet. Nem fogok hazudni! Van, aki elesik és a célja legyőzi őt, de mégis bátor volt, mert csatába indult és odaállt az ellenfele elé. Tudod, aki gyáva és elfut a küzdelem elől, az sosem fogja megtudni, hogy győzhetett e volna.

Változtatni egy jól megszokott dolgon nehéz. És kérlek engedd meg, hogy tőlem sokkal okosabb emberek szavaiból gazdálkodjak a következő sorokban, bár pontosan idézni nem tudok.

A komfort zónád elhagyás a legritkább esetben kényelmes és ésszerű. Azt hallottam egyszer, hogy egy öreg guru úgy mutatta meg valakinek mit jelent az, hogy vágyni a sikerre és sikeressé válni, hogy a fiatal illetőt kihívta a tengerpartra. Az ki is ment. Az öreg kérte őt, hogy kövesse a vízbe a fiatal férfi. Szépen haladtak befelé, de az ifjúnak az járt az eszében, hogy az öreg biztos megkattant. Ettől ő hogy lesz sikeres?

Már-már derékig ért a víz és a fiatal férfi hezitált, amikor is megkérdezte őt a guru, hogy tán nem vágyik a sikerre? Így mivel a férfi vágyott rá, inkább követte. 

Amikor a víz már vállig ért a férfi megkérdezte a gurut, hogy ettől ő hogy lesz sikeres? De a guru nem mondott semmit, csak a víz alá nyomta a férfit és jó soká lent tartotta őt. Olyan soká, hogy a férfi nem sok híján megfulladt, de a guru az utolsó pillanatban kiemelte őt.

Ekkor a guru ránézett és azt kérdezte: Érezted, hogy minden porcikáddal levegőhöz akarsz jutni? Érezted, hogy nincs másra szükséged, csak hogy levegőt végy, különben meghalsz? Gondoltál e közben a pénzre, a munkára vagy a bolti árakra, lustának érezted e magad? Nem? Na látod! Úgy kell a sikerre is vágynod, mit a levegővételre a víz alatt és akkor sikeres leszel. 

Tudom, hogy sok tényezőtől függ egy kiköltözés és/vagy egy külföldi munkavállalás. Én is végig csináltam. Tartottam azt a pajzsot és forgattam azt a kardot, ami most ott hever előtted a földön. Volt vizes a bokám, a vállam és voltam víz alatt is. 

Nézték az én küzdelmem is és várták a bukásom, de tudod mi a legérdekesebb az egészben? Hogy amikor győztem és elértem a célom, akkor az arcokra fagytak azok a mosolyok.

Azt kívánom neked, hogy te is fagyassz be egy-két bukásra vágyó mosolygó arcot!

44. Londoni metrózás és vonatozás = idegbaj -- true or false?

Kérem szépen a következő kis szösszenet a karácsonyi ünnepek során esett meg velem (velünk), amelynek során elmélyedtem egy kicsit az angol, pontosabban a londoni kötött pályás közlekedés rejtelmeiben. Vonatozás és metrózás hóvarjú módra. 

A történet ott kezdőik, hogy édesanya és a feleségem nagynénje meglátogatott bennünket karácsonykor. Ilyen családi kiruccanásoknál általában alap, hogy van egy londoni nézelődés is. De mivel már ez nem az első utunk a fővárosba, így úgy döntöttünk, hogy beiktatunk egy múzeum látogatást is, mert megint valami újdonságot szerettem volna megnézni - nem pedig a szokásos gyalog is megnézhető látványosságokat. 

Tőlünk London 1 óra 10-percere van vonattal, személy szerint ezt az utazási módot preferálom. Nem erőltetem az autókázást, ha nem kell. Az állomás 15 percre van tőlünk gyalog és a vonat a Waterloo-ra visz be nyíl egyenesen. Ezt azért is szeretem, mert így rögtön elérhető távolságba kerül a London Eye, a Parlament és a Big Ben óratornya (mert ugye a Big Ben a harang neve és nem a toronyé - 32 év után esett le...), valamint a Westminsteri apátság. Londoni hobby turistáknak ideális kiépítés.

Lefutottuk a tisztelet kört, így nem volt más hátra, minthogy a Westminster-nél metróra szálljunk. Az igazság az, hogy ha az ember tudja, hogy mi a cél és tudja, hogy ott mi a metró állomás neve, akkor a Underground nem igazán bonyolult - a feleségem nem így gondolja ezt. :D

A National History Museum volt a cél, mivel valamilyen oknál fogva dinó csontvázak és halott állatok kitömött testérnek nézegetésére éreztem legyőzhetetlen késztetést. Az mindenképp plusz pont, hogy a képek sikerültek, mert az állatok nem sétáltak arrébb. Amúgy tetszett és lenyűgözött az egész. Ajánlott program gyerekkel és/vagy családdal, mert ez a múzeum is ingyenes belépéssel látogatható. Cserébe a tömeg nem kicsi... főleg ha esik, de hát London csupa ragyogás és napfény. :D  Ja a legközelebbi metró megálló a South Kensington.

Tessék! Oroszlán! Mint az igazi! :D

Velem van a baj tudom. Oké-oké ha igazi kell ott a zoo. Viszont a mini mamut vagy a kék bálna méretarányos modellje azért nem semmi, vagy a mozgó T-rex. Ott azért a gyerekek és a felnőttek is pislognak és megállapítják együttesen, hogy jó, hogy kihalt a rexi. Ja meg a földrengés szimulátor. Na az para. Azt hittem vicces érzés lesz, de egy berendezett kis ázsiai boltban megy a szimuláció eredeti felvételek vetítése mellett. Elég megrázó! Ah ah elnézést a rossz szóviccért. :D

Megvolt a nézelődés és a kajálás a múzeum éttermében, ami valahol az óriás mókus cickány emlős félszörny csontvázánál van, a kitömött madarak után. (a kaja finom a múzeumban - nincs dinó burger csak ízletes olasz pizza, az árak nem magasak)

Úgy döntöttünk, hogy a Westminster-hez metrózunk vissza és a London Eye-jal szemközti parton sétálunk el a gyaloghídig és onnan be a Waterloo-ra. Készítettünk sok képet és kényelmesen beértünk az állomásra, ahol 10 perc várakozás után meg is jelent a kijelzőn, hogy a mi vonatunk XY vágányra fog befutni. Ó mondom király, nem kell az állomáson rostokolni. A vonat befutott és mind a heten kényelmesen le tudtunk ülni. Egyáltalán nem volt zsúfoltság. De aztán megszólalt egy bársonyos férfi hang a hangszórókból. 

Sajnálattal közölte, hogy kb a Vauxhall állomásnál egy jelzőlámpa meghibásodott és a vonat nem indul. A szakemberek dolgoznak rajta. Azaz előbb egy forró tea és mehet a munka. :D Gonosz vagyok.

Megtudtuk, hogy közvetlen buszjárattal és a metrót használva jobb lesz ha elmegyünk a Clapham Junction vasútállomásra, mert akkor kikerüljük a hibát. De a rutinos bársonyos férfi hang azt nem közölte, hogy ti kis buták, a mi célunk felé ez a vonat mindenképp a Waterloo-ról fog indulni, szóval akár ki is várhatjátok azt itt a vagonban. Mivel ezt nem tudtuk, így azzal a tudattal mentünk a Clapham Junction-re, hogy majd a Victoria-ról biztosan jön vonat.

A másik hiba az volt, hogy nem kerestük meg a közvetlen buszt. :D

Szolid vasúti elosztó mi a CJ?

Az eljutás nem volt vicces, mert bár az angolok egy halk ó-val konstatálták, hogy ez van, addig bennem felment a magyar vér és elengedtem pár f*szomat meg k*rva anyját. De csak, hogy meg ne hallják (a magyarok hehe). Az is kellemes volt, amikor a vonatnyi ember szembe találkozott a még befele áramlókkal. Akkor már volt tömeg.

Az úgy volt, hogy (keressetek egy londoni metró térképet a Googel segítségével):

A Waterloo a fekete vonalon van a Clapham meg a narancssárga fehéren. Ááá nagyszerű, egy átszállással megoldható. De nem!

A Waterlooról előbb elvitt a metró a Kennington-ig. Itt a fene se tudta, hogy le kell szállni a járműről. Egy nem is olyan bársonyos hang szólt, hogy szálljunk mán' le! Azt hittem, hogy a metró rohadt ki alólunk és meg vagyunk átkozva. A történet csak annyi, hogy itt nyomvonal csere van. Tessék utána járni, aki nem hiszi. Térkép jelöli... gyanús is lett a narancs és fekete vonal találkozása nekem ezek után. 

Elröcögtünk a Clapham North megállóig. Na a gyanúm beigazolódott. Nincs közvetlen átszállás, csak annyi, hogy ahova menni szeretnék XYZ méternyire van gyalog. Zsír! Hét ágra sütött az eső.

Átgyalogoltunk a Clapham High Street állomásra. De az nem metró! Nem ám! Az Overground érted? Fent megy, de nem az fontos, hanem hogy nem jött egy-két percenként. A megfelelő vonat az orrunk előtt ment el. 20 perc várakozás, majd egy bársonyos női hang közli a hangszóróból, hogy amúgy késik egy kicsit. :D 

Befutott a szerelvény. Mondanom sem kell, hogy hering járat volt. De még elviselhető mennyiségű emberrel. Már csak be kellett volna futnia a Clapham Juction-ra, amikor egy bársonyos... szóval közölték, hogy kicsit nehéz a bejutás, mivel sok a vonat a lámpa hibája miatt. Az angolok nagy levegőt vettek én meg majd felrobbantam. Szégyellem is magam, hogy ott puffogtam magamban, az arcomra volt írva a düh. Simán példát kellett volna venni a többi utasról. Bár gondolom az ingázóknak már ez megszokott. 

Bejutottunk a CJ-re és megtaláltuk a mi peronunkat. Na ott tényleg tömeg volt. Még paráztam is, hogy nehogy valaki a vonat elé essen. A vonatunk ki volt írva, hogy ekkor meg ekkor jön, ami ennyi meg ennyi késést jelent. A feleségem húga elment wc-re közben. Erre jön a módosítás, hogy öt perc és itt a vonat. Nagy telefonálgatás, hogy fusson vissza a wc-ről, mert lekési a vonatot. Vissza is ért, a peronon gombolta be az utolsó gombját szegény. Aztán kiírták, hogy törölve, nem fut be. Ahhh. Ez lement háromszor (mármint a törlés, nem a wc-re futkosás :) ). A végtelenül türelmes vasutas a peronon ekkor árulta el, hogy bár mi kikerültük a hibát, de a vonat nem tudja. WTF? Akkor közölhették volna ott, hogy nincs alternatíva és maradtam volna a Waterloo-n a vonaton.

Gondoltam én, hogy akkor menjünk a jegypénztárhoz és kérjünk egy taxi voucher-et, egy próbát megér. Azt hiszem létezik ilyen, ha a vasút társaság hibájából nem tudsz utazni és van érvényes jegyed. Ez koránt sem tuti infó!!! A párom finoman indított, hogy tudnának e felvilágosítást adni a vonatunkról. A pénztáros annyit mondott, hogy ja, most jön be, talán elérjük... futás vissza 300 peronon keresztül 7 emberrel, amiből anyósom, anyukám és a feleségem nagynénje nem igazán futó alkatú és korú. De leértünk a peronra. A vonat végül befutott és még csak tömeg sem volt rajta. Nem száguldott hazafelé, mert a vonal egy kicsit zsúfolt lett.

De akkor jött a bársonyos "faking" hang...: le kéne szállni, mert ez a vonat mostantól nem áll meg csak a végállomáson, de jön mögötte a másik, majd az megáll mindenhol.

A közvetlen mögötte jövő nem állt meg. Angolok: Ohh! Én (már csak magamba fojtva):  #&@*! Végül befutott a vonat és 3 óra 20 perc alatt hazaértünk. 

Tanulság, ha Londonba mész, akkor travel card-ot vegyél a vonatjegyhez, mert az jó a földalattira, föld felettire, metróra, vonatra, buszra, postás biciklire, bevásárló kocsira, stb. és így ilyen helyzetben nem kell a különböző jegyekkel variálni. 

A másik tanulság, hogy tényleg létezik a híres angol hidegvér. Nem rágta őket az ideg. Nem úgy, mint engem. Semmin nem segített a mérgelődés csak magamat hergeltem, meg a feleségemet ezáltal. 

Így történt ez, és bár kalandos volt, de egy jó napnak írom be a képzeletbeli naptáramba.

Bye!