40. Amikor semmi nem történik

Vannak napok, amikor az történik, hogy semmi nem történik az emberrel. Egy ilyen nap tipikusan szürke (és annak 50 árnyalata). Nem esik az eső, de nem süt a nap. 

A forgalom nem túl sűrű, de nem is haladós. Az ember tompa és még a jó zenék is monoton, ismétlődő vackoknak tűnnek a rádióban.

Fel sem tűnik már a piros telefonfülke, a téglaépületek újra egyformák és az emeletes busz is úgy suhan el melletted, hogy csak a szele csap meg, de meg sem tudnád mondani, hogy egyáltalán busz volt e.

A munka ma sem más mint tegnap, a munkatársak isszák a szokásos kávéjukat fapofával vagy készítik a világ legunalmasabb tejes teáját.

A főnök arcán ugyan az a mosoly. Mindig vidám? Vagy csak már megszokta, hogy mosolyog? Ki tudja...

Az autód poros és valaki ráírta: Clean me! És arra gondolsz tényleg le kéne mosni... majd... majd holnap.

És a kaja... nem lehet megszokni az ízeket... csak belekezdesz az evésbe, bár nem vagy igazán éhes.

Felmész a Facebook-ra, hátha van valami nem agyonismételt. Pörgeted, pörgeted... ah politika... ah ne egy idézet... ahh a  kis Pistike tud bilizni... a fenébe egy tortarecept, de kinek van kedve sütni... bezárod inkább.

Telefonálsz, de mindenki csak egy percre (sem) ér rá. Dolgoznak. Keményen.

Minden szürke, még a varjak is csendben kusshadnak a parkban. Csak sétálnak fel-le, mintha hátratett kezű, fekete öltönyös urak lennének. Néha megállnak, rád néznek kérdően... mit nézel?

És semmi nem történik.

Aztán.

Aztán! 

Aztán vannak napok, amikor kilépsz a házból és látod a szürke eget. Arra gondolsz, hogy nem esik és ma nem ázol végre meg.

A forgalom nem túl sűrű, de nem is haladós. Ilyenkor jó vezetni, nem kapkodsz és a sok jó zenét, bár sokszor hallottad mégsem tudod megunni. Még énekelsz is.

Elmosolyodsz, amikor meglátsz valakit a piros telefonfülkével pózolni a téglaházak között... hehe... neked is van ilyen képed. És arra gondolsz, hogy fogják élvezni az első utat az emeletes busszal.

A munkahelyre beérve nem vár váratlan meglepetés. A munka az mint tegnap, de nem bánod, mert jó vagy benne és szereted, ha változik... az sem gond..- mert a kihívásoktól már rég nem futamodsz meg... éltetnek.

A munkatársak sokszor fapofával isszák a kávét, de amikor megérkezel mosolyogni kezdenek, magukhoz invitálnak, hogy kávéz velük vagy igyál egy megszokott csésze teát. Lassan beindul a nap.

A főnök felétek jön és mosolyogva rátok köszön. Valaki megjegyzi... nehéz hete volt. És tudod, hogy ilyenkor a legnehezebb mosolyogni és tiszteled őt, mert a gondját nem zúdítja rád/rátok.

Az autód megint poros... valaki ráírta: Clean me! De nevetve csak egy smile fejet kanyarítasz mellé. Mert ma úgy is lemosod. 

 

Elmész ebédelni, de azt sem tudod mit egyél... csirkét, halat, curry-t, vagy valami sweet chilis ízre vágysz? Te magad sem tudod. Egyik sem hazai íz, de ez nem tart vissza. Bekajálsz és a végét lenyomatod friss gyümölccsel. :)

Délután van egy kis időd, betámadod a Facebook-ot. Politika... na mi történt? Az emberek ébredeznek? ... Egy idézet... nem is rossz, végre nem egy Coelho... és még értelme is van... Pistike bilizik? Milyen nagy már az a gyerek is Istenem, egy lájkot megér... Uhh egy szuper tortarecept, ezt ki kell próbálni... ezt le is mentem!

Előkapod a telefont és körbecsörögsz, hogy mizu? A barátok többsége épp melózik. Keményen nyomják, de van rád idejük, ha csak egy perc is. Nem panaszkodnak a telefonba csak örülnek, hogy csörögtél. Búcsúznak, mert nyomják tovább... majd a hétvégén összeülünk. Van munkájuk, ez a lényeg.

Kimész a parkba, szürke minden, a varjak is csak kusshadva mászkálnak fel-le a füvön. Néznek rád, majd felreppennek, amikor egy gyerek közéjük szalad, hogy elkapja őket. Zajongva repülnek tovább.

Vannak napok, amikor az történik, hogy semmi nem történik az emberrel.

Hétköznapok, nem rossz napok.

39. Temetési szertartás és egy kis mosoly hozzá

Ahogy a világon mindenhol, úgy Angliában is az élet része (vagy vége) az, hogy az emberek meghalnak. Nincs örök élet, hiába is ígérnek a korábbi bevándorlók bármit.

Nemrégiben az egyik főnökasszonyom eltávozott az élők sorából és ezzel együtt nagy űrt hagyott maga után az egész közösségben. Erről fogok most a következőkben mesélni, de ne lepődjetek meg ha felemás hangulatú lesz az írás, mert a főnökasszonyom elve az volt, hogy: mindig légy vidám!

A főnökasszonyom - akire csak M-ként hivatkoznék innentől - sokat betegeskedett. Sajnos pontosan nem tudom milyen betegségekkel küzdött, de a rák köztük volt. Leukémiás volt M. Egy éve ismertem meg az állásinterjún és az utóbbi időben az egy évvel ezelőtti állapotház képest is rohamosan romlott a betegsége, nemhogy a fényképeken lévő több évvel ezelőtti  állapotához mérten. Mégis mindig mosolygott. A másik főnök mondta el, hogy ez azért volt, mert M azt tartotta túl nagy luxus az életben szomorúnak lenni. Hmm...igaz.

Mindig mindenkihez volt egy kedves szava és bármilyen problémával megkereshetted őt, mert nagyon megértő volt. Emlékszem, amikor az interjúmon megjegyeztem, hogy tudom, hogy az angol tudásom nem az igazi, mire ő csak elmosolyodott és annyit mondott, hogy ne aggódjak emiatt, mert az én angolom sokkal jobb, mint az ő magyar tudása, majd közölte, hogy fel vagyok véve. 

M kórházba került (megint) és mindenki arra számított, hogy hamarosan visszatér hozzánk dolgozni, hisz mindig visszajött. A hírek felőle biztatóak voltak. De sajnos nem jött többet. Sima munkanapnak indult az a nap is, amikor a reggeli munkákon végigszaladt a kollégánk a rossz hírrel. A munkatársam és én csak álltunk ledermedve a könyvtárban és telefonon próbáltunk a többiekkel egyeztetni, hogy mi is történt pontosan.

Csak pletyka szinten tudják azóta is a legtöbben, így nem írok pontos okot és módot, hogy M-mel mi történt a kórházban. Elveszítettük.

Még aznap összehívták a személyzetet, akik az ő keze alá tartoztak, hogy egy kicsit megemlékezzünk róla. Kávéval, teával és sütivel vártak bennünket és a másik főnökasszony azt kérte, hogy bár tudja, hogy le vagyunk törve, de próbáljunk mosolyogni, mert M is ezt szeretné. Nehéz volt mindaddig, amíg nem meséltek róla pár kedves történetet.

A szertartás eléggé meglepett, mindjárt mesélem miért. Nem tudom, hogy ez mindig így megy e Angliába vagy csak M-mé volt ilyen "különleges". Az egyik gesztus a család részéről nagyon szép volt. Arra kértek mindenkit, hogy aki virágot venne ne tegye, hanem adja az összeget egy rák alapítványnak. Respect! Így tettünk mi is a párommal.

Mi magyarok ugye mit csinálunk, ha temetés van? Talpig feketébe vágjuk magunkat, mert hát oda nézz! Annuskáék kisebbik lyánya - tudod a Margitka unokája - fehér orrú cipőbe jött, jáj jáj nem szégyenli magát itt a falu előtt?

Na itt ez nem játszik Angliába úgy látom. Nem azt mondom, hogy az emberek pirosba meg kékbe voltak öltözve, de koránt sem csak feketébe. Még M férje is szürke öltönyt viselt. Nem ez számít. Nem az, hogy feketébe vagy talpig, hanem hogy ott vagy azon az utolsó úton. Persze mi, kelet-európaiak (lengyelek, magyarok) talpig feketében voltunk.

A másik meglepő dolog a hangulat volt, amikor megérkeztünk a krematóriumhoz. Mindenki vidám - mondom, tényleg vidám - volt és kedélyesen beszélgetett. Akik rég nem látták egymást hangosan megörülve ölelgették a másikat és nevetgéltek egy sort. A hangulat valahogy szürreális volt. Sajnos a saját családi tragédiáim miatt már nagyon durván belém égett a temetések szomorú hangulata. Álltam ott, mint aki egy teadélutánon van talpig feketében.

Aztán megérkezett a koporsót szállító jármű és egy limuzin a családdal. Mint a filmekben. És csak akkor lett kicsit komolyabb a hangulat, amikor a család kiszállt a járműből.

Egy cilinderes, sétabotos férfi (akinek nem tudom sajnos az angol nevét) irányította az embereket. Kérte, hogy mindenki fáradjon be a kápolnába, majd bent mutatta, hogy hova ül a család, és hova a többi ember. A kápolna vagy ravatal nem egy zord hely volt. Nem voltak komor fekete és egyéb gyászos színek. Natúr fa és tégla dominált, zöld növényekkel és kék függönyökkel. Ha nincs elhúzva a koporsó helye előtt a függöny, akkor simán azt hittem volna, hogy egy kisebb színházba vagyunk. Nem fotóztam, de itt egy kép a netről, ezt az egyet találtam.

t

A koporsó behozatal alatt a Bring Him Home szólt ahogy Hugh Jackman énekelte a Les Miserables-ben. Ez a pár perc igen torokszorító volt. Aztán először a pap beszélt, akinek elég vidámra sikerült a beszéde. Ne értsétek félre, nem volt furcsa... valahogy illett oda és illett M utolsó útjához. Aztán jött a főnökasszonyom és folytatta. Ő is csupa szép és vicces helyzetekre emlékezett, persze a könnyeit potyogtatva.

Jött a munkahelyünk legnagyobb embere, az igazgató. Igazán szép beszédet mondott. Nem csoda, hiszen író is és néha minisztereknek ír beszédet. Mint a szavaiból kiderült, tömeg volt a szertartáson. Elmondta, hogy sajnos sok temetésen vett már részt, de ennyi embert még nem látott. Ez nekem furcsa volt, mert a magyarországi temetésekhez képest meg szerintem kevés ember volt. De állítólag annyi ember szokott lenni, mint amennyi a képen látható padsorokba le tud ülni. 

Kétségtelen, hogy most álltunk is a teremben jó páran. Ez csak lehet nekem különös, akik a falusi temetésekhez méri a dolgokat, ahol szinte az egész falu megjelenik, ha nem is feltétlen azért, hogy lerója a kegyeletét... inkább hogy lecsekkolja az embereket és ezzel jó pletykaalapot teremtsenek a következő vasárnapi miséig. 

Meglepődtem, de csak azért mert bamba vagyok...

Ugyan is én temetésre számítottam a koporsó miatt, de ez a szertartás egy krematóriumban volt. Ami azt jelentett, hogy az utolsó ima után összehúzták a függönyt a koporsó előtt és az tényleg az utolsó útjára indult a mi M-ünkkel. Akkor ott, abban a pillanatban esett le, hogy a hamvasztás most történik. Akkor, amikor épp kisétálunk és a család fogadja a részvétnyilvánításokat. 

Azért volt ez meglepő nekem, mert hamvasztáskor ugyebár az urna már a ravatalon van és azt viszik az urnasírhoz Magyarországon, nem pedig akkor történik még meg a művelet.

Fájó szívvel, de mosollyal búcsúzok M-től. Hiányzik és hiányozni fog. Olyan nő volt ő, aki bár súlyos betegséggel küzdött, de még is erőt tudott adni neked, ha szükséged volt rá. Mindenkit megérintett - ahogy elhangzott az egyik beszédben is. 

Isten nyugosztaljon békében!

38. Gazdag gyerek üveg derékkal

Mikor ezt a mondatot kezdem én magam se tudom, hogy milyen hangvételű lesz a poszt; még az is lehet, hogy egy kicsit nyavalygós. 

Mint azt említettem már, nehéz szó nélkül elmenni a gazdag gyerekek életvitele mellett. A gyerekeket a munkahelyemen nagyon kedvelem, de sokszor elképedek a mai napig is rajtuk. Miért is? Mindjárt mondom.

A mai nap kitaláltam egy jelzőt a jelenlegi állapotomra. Don Quijote szindróma. :D

A srácok vészesen érzik az év végét és ilyenkor olyan a ház mint egy méhkas. A gyerekek pörögnek és ez meglátszik a környezetükön. Minden reggel egy szélmalom harc. Nem kímélnek semmit. Jó! Ez éppen nem azért van mert gazdagok (bár ha jobban meggondoljuk azért van szerepe ennek is), hanem inkább azért mert tinik. 60 tinédzser fiú. Nem a rend az erősségük. :D

Igazából ezért van munkám, mert ilyenek. De pont a munkám miatt nehéz a rendetlenségüket elviselni. Mert olyan dolgokról van szó, ami csak egy apró mozdulat lenne és már nem is lenne disznóól. 

 Pl.: ma történt, hogy az egyik srác a kuka mellett ment el és bele akart dobni egy csokipapírt, de az kiperdült. Látta, hogy látom mivel mellette mentem el. Megálltunk és csak meredt rám, majd annyit hozzám csapott, hogy: Sorry! Végül kínosan sokáig álltunk ahhoz, hogy lehajoljon végre. Szinte hallottam ahogy reccsen az üveg dereka - mert nyilván ezért nem hajolnak le. :D

Végül a főnökasszony mentett egy szépet. Annyit mondott, hogy nem kell bocsánatot kérned, mert nem a takarító házában szemeteltél, hanem a sajátodban. Megjegyzem ha nem vagyok ott simán lesz.. tolja az egészet.

Szívesen takarítok, de néha elképesztő milyen koszt tudnak csinálni. Nem az zavar, amikor egy tonna füvet, meg sarat hoznak fel a házba a rugby edzés után, hanem amikor chipszes zacskóval van díszítve az ágyuk, úgy, hogy a szoba méretéből adódóan a kuka 2-3 méteres körzetben van. 

Bosszant az is, hogy nincsenek egymásra sem tekintettel. Névre szóló tányérok és poharak vannak a házban. Simán megkajálnak egymás tányérjából - ez nem baj - és a rendesebbek el is mossák azokat, de van aki csak lehajítja az asztalra, hogy majd a tulaj elmossa... na mindegy ez már nyávogás a részemről én is érzem. Tuti az eső miatt veszem ennyire a szívemre, most ezt. :D

Sztorizgassunk! Az sokkal izgalmasabb.

A srácok nem rég jöttek vissza a szünetről és a két hét alatt azért nem unatkoztak. Volt, akinek sikerült Tiger Woods-szal ütnie pár lyukat. Kérdeztük is, hogy milyen volt. Válasz: Jó! -.- Semmi több, egy sima "jó"! Hihetetlen. :D

Aztán volt egy srác, aki teljesen egyedül töltötte a két hetet, mert a szülei nagyon elfoglaltak. :( A new york-i lakásukba utazott (egyébként francia). Gondolom annyira azért nem unatkozhatott, de nem illik és szabad faggatózni, úgyhogy a fantáziátokra bízom, hogy üti el egy 17 éves az idejét úgy, hogy nem nagyon vannak anyagi korlátai.

Volt, aki Kínába utazott, mert ott akarta helyben tanulmányozni a helyi kultúrát. Lucky. Ha majd egyszer érdekli a roma kultúra is, akkor lesz pár tuti tippem neki. ;) Volt lehetőségem tanulmányozni. Éééés mielőtt megjegyzést tennétek. Bár voltak negatív tapasztalataim - a magyar munkám miatt is - alapvetően a kultúrájuk és a művészetük szép.

Lássuk mi van még. Egy srácunk a család hajógyárában töltötte a szünetet és próbált marketing területen gyakorlatot szerezni. Hehe én az ő korában nagyanyám falujában bicikliztem fel és le. :D

Egy fiúka elkezdte a repülőleckéket, a másik pedig downhill-ezet a Himalája közelében. Helikopterrel vitték fel őket és úgy gurultak lefele. Ha minden jól megy lehet majd az előbbi fiú már jövőre felviheti a saját barátját (bár ez lehet életkor függő is, de a 18 már megvan). Remélem össze jön nekik, jó fej gyerekek.

 

A legpozitívabb dolog a szünet után a srácok kedvessége volt. Nem tudom mi történt, vagy hogy én mit tettem, de most már nem üvegből vagyok, nem néznek át rajtam és a fiúk udvariasak és közvetlenebbek velem. Igaz, ez kicsit fura is, mert sokszor nagyon rövidre kell zárni, ha beszélgetést kezdeményeznek, mivel a szabályzat értelmében ez nem megengedett. Ezért úgy néz ki egy beszélgetés, hogy ők kérdeznek én meg válaszolok. Viszont vissza sosem kérdezek, mert nem tehetem. Tudják ők ezt és nem is firtatják, de legalább szóba elegyedünk. Ez sokat számít nekem, még akkor is ha a maradék 15-20 gyerek ugyanúgy egy takarítógépnek kezel.

Viszont a szülők! Eszméletlen mekkora különbség van köztük és a gyerekek között. Minden szülő, akivel eddig találkoztam talpig úr, ill. úri hölgy volt. Kifinomult modor és elegancia valamint kedvesség volt jellemző rájuk. Valószínűleg tisztába vannak vele, hogy nélkülünk a srácokat felzabálná a kosz. :D A kedves gesztusok mellet nem tudom valójában mit gondolnak, de nem is érdekel. 

Titkon mindig várom mikor toppan be az első bunkó, kő gazdag, új gazdag szülő. A főnökasszony szerint nincs sok esély rá. :D

37. Tea - soha ne csinálj szúnyog hugyot!

Korábban sokat mosolyogtam magamban az angolok tea iránti rajongásán. Isszák éjjel-nappal, üresen, tejjel vagy kávé mellé (már láttam ilyet is O.o ). Aztán azt vettem észre, hogy kezdem érteni, hogy miről is szól ez az egész. De mi a titka a teázásnak? Egyáltalán van titok? A következő pár bekezdésben szigorúan a saját tapasztalataimat osztanám meg az egész tea mizériával kapcsolatban.

Az én teázási szokásom alapjait még az óvodában fektették le a konyhás nénik a '80-as években. Azt hiszem vagyunk így páran. Ez azt jelentette, hogy egy fekete teát bekavartak citrompótlóval és jól összekavarták egy nagy fém kannában kb egy mázsa cukorral és mellé adtak egy kis háztartási kekszet. Az egész forró löttyöt pedig zöld, rojtos szélű műanyag bögrékből nyomtuk be. Ez volt a "teja". Ittuk a teát és tömtük a kekszet és nem értettük miért hullik ki az összes fogunk. :)
Sokáig ez jelentette nekem a teázást, ill. tejázást.

A '90-es években aztán ránk köszöntött az aranykor és jöttek a különböző gyümölcs- és egyéb teák a boltokba. Akkor sokunknak a Pickwick teák jelentették a csúcsot. Megjegyzem nem is rossz tea szerintem. S bár a gyümölcs íz lett volna a lényeg, de én ugyanúgy cukorral és citrompótlóval, később pedig citromlével ittam. Így kell profi módon kinyírni egy tea karakterét.

És ki ne szerette volna akkoriban a Pickwick teát gyümölcs formájú kannából és csészéből fogyasztani - mint a reklámban. Megvan? :)

A korábbi munkahelyemen itt Angliában nem teáztunk, de a mostani helyen elég fontos pontja a napnak a tea szünet. Amikor először meglátták a munkatársaim, hogy hogyan készítem el a teámat azt hittem lefordulnak a székről. Filter, cukor, citromból facsart citromlé, forró víz. Pislogtak...

Miért is? Mert konkrétan kivégeztem a teát, bár akkor nem értettem miről is beszélnek, aztán a hónapok alatt tanítottak ezt-azt. Persze most csak a filteres teákról beszélek.

A fülöp-szigeteki kollégáim szinte csak zöld teát isznak. Ők arra esküsznek, hogy a filtert a pohárba kell rakni és forró vízzel leönteni, nem pedig a vízbe beledobni. Maximum egy percig ázzon a filter és nem szabad semmit sem a teához adni. Sosem isszák a teájukat tűzforrón, csak olyan hőmérsékleten, amin nem égeti a szájukat és a torkukat.

A főnökasszonyom angol. Na gondolhatjátok, amikor először felajánlottam, hogy készítek neki teát mi lett a vége. Megkérdeztem, hogy hogyan fogyasztja. El is hadarta, hogy egy filter, egy cukor és tej. Mondom, oké ez nem nagy durranás, de amikor odaadtam neki a kész teát... rám nézett és csak annyit mondott: Köszönöm! Igazán értékelem az igyekezetet, de ezt nem tudom meginni, mert ez olyan mint a szúnyog húgy. Persze mindezt mondta nevetve és semmi sértési szándékot nem véltem felfedezni a hangjában. 

Megmutatta, hogy ő és az átlag angol hogyan készíti a teát. Magyarázata szerint a vízforraló általában egy munkahelyi kényszer megoldás, de azért ha lehet kannában forralnak vizet. Ő az üres csészével kezd, amit felönt forró vízzel. Aztán beleteszi a filtert, amit kiáztat egy kicsit, de tényleg csak fél percig. Hozzáadja a cukrot és megkavarja. Végül hozzá tesz egy kis tejet - ami annyira kevés, hogy csak épp elszínezi a teát és nem hűti le azt. Megmutatta azt is milyen lesz a tea akkor, ha a filtert a cukrot előre beleteszed a csészébe. És érdekes, de volt különbség, ahogy egymás után megkóstoltam a két módszerrel készített teát.

Megkérdeztem, hogy miért ilyen fontos a tea nekik (angoloknak). A főnökasszonyom mosolygott. Aztán annyit mondott, hogy nem a tea a lényeg, hanem hogy megállsz és beszélgetsz velem. Nem a munkán jár az eszed, hanem pihensz. Feltöltődsz.

Ennek tudatában értem már, hogy pl miért van mindenhol vízforraló. :D Múltkor a Virgin media egyik autója állt az utcánkban és valamit babráltak az internettel. A kis teherautó rakterében mindenhol kábeldobok és vezetékek voltak, szerszámok szanaszét, és egy vízforraló egy kis asztalkán két csészével. Imádom! 

Emlékszem nem oly' rég Old Windsor-ban küzdöttek az árvízzel. A tévében ment egy műsör, amit a helyszínen forgattak, hogy hogyan készülnek a helyiek. A zsákokat még csak akkor hozták, meg a homokot, de a teás asztalka már fel volt állítva és iszogatták a teákat, beszélgettek. :)

Mindent együtt véve, szerintem teljesen jó dolog a teázás. Nem mondom, hogy a tejes tea legnagyobb rajongója lettem, mert nem. De ha nincs kedvem teázni, akkor kotyvasztok egy tejes kávét, mert ahogy a főnök is mondta, nem az a lényeg mit iszol, hanem, hogy kivel töltöd el azt a kis időt és hogyan pihenteted az agyad munka közben a teaszünet alatt.

36. Lesz valaha újra hobbim?... Lett :)

Emlékszem, amikor elkezdtünk dolgozni Angliában és belevetettük magunkat a munka sűrűjében, csak álmodoztam arról, hogy lesz annyi szabadidőm, hogy hobbit, ill. hobbikat találjak magamnak. Akkortájt azt hiszem (pontosabban szerettem volna azt hinni) a munka maga volt a hobbi... de hát az milyen hobbi már? :D

Kell egyáltalán hobbi vagy angolosan hobby? Mi a fene az a hobbi és mi számít annak? A Wikipédia szerint: "A hobbi (eredeti angol írásmóddal hobby) a korábbi „passzió” vagy a szabadidőben végzett, pihenést, kikapcsolódást szolgáló tevékenységek gyűjtőneve."

Azt hiszem a válasz igen, kell hobbi, mert az segít kilőni az agyad, amikor már túlpörgetted melóval azt. Szerencsés az, akinek tényleg a munkája a hobbija; pl. zenészek, vagy mondjuk állatgondozók, stb. Bár én szeretem a munkámat és korábban is szerettem a takarítást, de mégsem tekinthetek hobbiként rá. Szükséges tevékenység a munka, nem kikapcsolódás. Még akkor sem, ha sokszor tényleg élvezem is azt.

Szeretném most végigvenni milyen szabadidős tevékenységeket "vettem" fel az elmúlt pár évben És hogy mivel járult hozzá Anglia az "élvezetekhez". Van, amit már otthonról hozok magammal, csak a kiérkezés utáni nagy hajtásban elhagytam azt. A sorrend haladjon a legrégebbitől kezdve.

1. Kerekezés két keréken, láberőművel

Ohh, a drága jó biciklizés. Ez a sport 4 éves koromban fertőzött meg, amikor megtanultam tekerni a pedálokat. Sosem lettem profi bicajos, csak az a hobbi tekerős. Szeretem a sebességet, de sosem voltam olyan gyors, hogy komolyabban hajtsak. Egyesület nem volt a városban ahova mehettem volna és így később az aszfaltról át is szoktam terepre, mivel az nem olyan unalmas egyedül, mint az aszfaltcsíkon tekerni. Hehe emlékszem, hogy régen még mennyit sza... vacakoltam a walkman-nel, hogy ne essen ki az övtáskámból. :D

Itt Angliában sikerült vennem egy elfogadható biciklit és újra elkezdtem tekerni 3 év kihagyás után. Meg is szenvedtem az első pár km tekerés után a fájdalmakat, de könnyen visszajött az erőnlét a lábaimba. Kezdek combosodni. :)

Nézzétek csak az első képen azt a gyönyörű murvás kanyart! Na az ilyenekért érdemes erdőben tekerni. Az a kanyar itt található. A másodikon pedig egy kis tengerparti biciklizés során letámasztva ez én fekete villámom és a feleségem kis paripája.

2. Kockulááááás

Igen! Kocka vagyok, vagyis nem, de amúgy igen. Magyarázom! :)

Szeretem a számítógépes és konzolos és mobilos játékokat. Ezen nincs mit cifrázni. Játszom, ha van időm. Nyomok egy-két órát, de ha úgy tartja kedvem és a feleségem ;) , akkor simán átjátszok egy vasárnapot. Ezért kapom meg néha a kocka jelzőt. De! Koránt sem vagyok olyan kocka, mint azok az emberek, akik képesek alvás nélkül mondjuk 20 órát is játszani vagy klánokba szerveződve gyilkolásznak a virtuális világokban (nem ítélem el őket és különösebben nem is érdekel, hogy mit művelnek).

Aki játszik, azaz gamer, az tudja, hogy egy mai jó játék, olyan mint egy jó regény, vagy egy ütős film, csak éppen te lehetsz a főszereplő. Aki nem gamer, az csak azt látja, hogy kattint lő bumm kattint lő bumm esetleg vezet, repül stb.

Ez egy joker hobbi! Bármikor fel tudom (most már, nem úgy mint 8-10 éve) adni más tevékenységekért, mondjuk a sportért. És nyilván ha jön a gyerek, akkor csak várnom kell pár évet és újra játszhatunk együtt a virtuális valóságban. Addig meg majd legozunk, stb. :)

Anglia egy szép kis ps4 konzollal és jó gyors nettel járult a hobbimhoz.

Ha érdekel valakit, hogy mostanság hol, mivel múlatom a feles órákat, annak itt van pár cím: Diablo 3(pc), Destiny (ps4), Mass effect sorozat (pc), a lélekrabló World of Warcraft (Tauri szerveren ;) ) és kb. ennyi mostanság.

3. Futó bolond is vagyok

A futás akkortájt jött az életembe, amikor tényleg bedagadtam a számítógépezéstől és a stresszes munkától. Zabáltam, amikor ideges voltam és hipp-hopp 113 kg lettem; persze jó zsírosan. Aztán, amikor osztályvezető lettem a munkahelyemen a stresszt és az azzal járó vérnyomást valahogy kordában kellett tartanom. Elkezdtem futni.

Az első kilométeremet nem tudtam lefutni sík terepen a kezdetekkor. Aztán, ahogy a kilók lebattyogtak rólam (96 kg-ig fogytam, most igaz hogy 105kg vagyok megint, de koooráááánt sem olyan zsírgombóc mint anno) úgy nőtt a táv. Végül úgy döntöttem, hogy nem növelem a távot (akkor már 6-7 km-nél jártam). Beálltam a 3 km-es futásra és szépen elkezdtem javítani a lefutott időt. Bár nem nagy szám, de futópadon 14 perc 30 másodperc volt a legjobb időm, szabad levegőn enyhe domborzattal pedig 21 perc 20 másodperc. Nem is olyan rossz szerintem ahhoz képest, hogy először nem ment az 1 km sem.

Angliában a futást kb 2 éve kezdtem újra. A legnagyobb ösztönzés el nem hiszitek mi volt! :D Az, hogy végre vehettem egy nagyon jó futócipőt! Azóta is azt taposom és imádom! Illetve a barátaim megleptek egy jó kis Iron man stopperes órával.

Asics Gel-Kinsei 4! Csak ajánlani tudom, ha most kezdesz futni. Viszont vedd figyelembe, hogy a cipőt mindig a láb típusához kell választani! Hulk is ilyet hordana. :D

4. Gyúúrááás!

Vagy inkább maradjunk annyiban, hogy rendeltetésszerűen használom az edzőtermet. És azt hiszem ez a legfontosabb. Mert nekem az edzés nem a seggmeresztést jelenti egy gépen ülve és a face-n posztolgatva, hogy gyúrok wazze. Bemegyek a terembe szépen, bemelegítek és leedzem az aznapi adagot. Az agyam full kikapcsol és élvezem hogy a fejemben a zene, a testemben pedig az oxigén- és adrenalin dús vér áramlik. Teljesen megértettem, hogy miért imádják ezt a sportot az emberek. Megtanultam mit is jelent a no pain no gain. És hihetetlen - aki edz az tudja - de a fájdalmat meg lehet szeretni.

Magyarországon is edzettem, de a mostani munkahelyem haladó szintű, már-már profinak nevezhető terem van és  tényleg minden igényemet kiszolgálja és így igazán élvezetes az edzés. 

Mit adott Anglia ehhez a sporthoz még hozzá? Pl. díjmentesen használhatom a munkahelyem edzőtermét. Ha akarom vehetek táplálék kiegészítőt anélkül, hogy kuporgatnom kellene rá a pénzt. És hogy van időm és kedvem, nem úgy mint otthon régen.

Az ott sajnos nem én vagyok... még.

5. Duolingo!

Ez egy nagyon hasznos kis hobbi. Hihetetlenül játékos módon lehet nyelvet tanulni. Nem csak angolt. A duolingo lényege, hogy a gépeden vagy telefonodon ingyenesen - megismétlem: INGYENESEN! -tanulhatsz idegen nyelveket. Igaz, hogy béta verzió és kisebb hibák még vannak benne, de a hozzá tartozó fórumon, amit közvetlenül a feladatok alól is el lehet érni mindig van magyarázat. És nem kretén trolloktól, hanem sokszor nyelvtanárok magyaráznak.

Van facebook profilod vagy gmail fiókod? Ha igen akkor már most el is kezdheted a duolingo.com-on a tanulást. Indulhatsz az alapoktól, vagy nyomj le egy szintmérőt és kezdj magasabb szinten. Ráadásul versenyezhetsz másokkal is. 

Te jó ég milyen reklám ízű duma lett. :D

Anglia mit adott ehhez a hobbihoz? Közvetlenül semmit. Közvetve pedig, hogy meg kell tanulnom helyesen beszélni és hogy rá lettem kényszerülve egy okos telefonra. Rá lettem! De már nem bánom. :)

6. A blog

Ez a blog a legfrissebb hobbim. Ti is láthatjátok mi folyik itt, ha olvasgattok a posztok közt. Azt hiszem ehhez nincs mit hozzáfűzni. Engem a végtelenségig szórakoztat az írogatás. Remélem ti is jól érzitek itt magatokat, ha idetévedtek.

És mit adott Anglia ehhez a hobbimhoz? Hát kérdés ez?