2014. augusztus 27., szerda

27. A 2. anyukám, akinek nem sok esélye maradt

Tartozok egy történettel. A párom anyukájának történetével. Ő is velünk él Angliában és nagyon örülök, hogy az egész így alakult, mert nagyon jó a kapcsolatunk ezért is jó, hogy most megint velünk van.

Nagyjából ott indul a történet, hogy talán 10 évvel ezelőtt (ne féljetek nem lesz hosszú) még vígan üzemeltetett egy kocsmát az anyósom, de a város végül úgy döntött, hogy a városképet egy kicsit átrendezik, amibe a kocsma épülete nem illett bele. Lebontásra került az épület és fel is ajánlottak egy másik épületrészt neki, hogy ott üzemeltesse tovább a kiskocsmát, de neki már elege lett a sok alkeszből és a vállalkozóélet sem volt egy leányálom. Persze az új bérleti díj is magasabb lett volna. 


Így több évnyi vállalkozói év után úgy döntött, hogy megszabadul a feleslegesen nagy lakástól és vesz egy kisebbet és gazdaságosabbat, ill. az akkor nagyon hangzatos hirdetésekkel csábító egyik multihoz jelentkezett munkára. A cég fő profilja a kisebb elektronikus autóalkatrészek és elektromotorok összeszerelése. Így az anyósom egy szalag mellé került és kis biz-basz kütyüket rakott össze több műszakban éveken keresztül. A munkájában mindig is maximalista volt és a mai napig az így hamar felajánlottak neki egy határozatlan idejű szerződést, azaz véglegesítették. 


Aztán az következett, hogy a cég úgy döntött, hogy leépítés lesz. A profitnövelés oltárán embereket áldoznak a multik. Amit el végez 10 ember, azt eltudja 9 is. Amit 9 eltud azt eltudja 8 is... stb. Aztán pislognak, hogy a gyártósorokon nem tudják a normát teljesíteni az emberek, mert kevesen vannak. Persze ilyenkor ők a hibásak, mert biztos lógnak, túl későn érnek vissza a szünetről. 
Az anyósom is egy olyan soron ült, ahol a norma magas volt, így nem mindig sikerült azt teljesíteni. Főleg, hogy pár csitri - 18-20 éves érettségi nélküli - elsőként húzott a szünetre cigizni, aztán utoljára még egy kicsit késve is jöttek vissza dolgozni. Amikor meg a szalagfőnök megkérdezte az embereket, hogy mi lehet a gond, miért nincs meg a norma, akkor az anyósom nem volt rest elmondani, hogy a renitens cigizős késős pár ember miatt a szünet után a sor áll, mert várni kell rájuk.
Végül addig töketlenkedett a főnök, hogy semmi nem változott és fentebbről kérték, hogy rúgjon ki pár embert. A farkával gondolkodott és nem a bevált munkaerőket tartotta meg, hanem azt a pár pics... csajszit, akiről azt gondolta, hogy majd így bevágódik náluk... Szánalmas nem?
Így aztán 9 év munkaviszony után elküldték az anyósomat.


Ekkor én és a párom már Angliában éltünk és azon gondolkodtunk, hogy innen támogatjuk havonta anyagilag. Az anyósom nem tudott munkát találni a városban, ami nem is csoda ott ahol olyan nagy a munkanélküliség, hogy talán az országban csak pár város tud nagyobbat produkálni. 50+ év felett egyébként sem kapkodnak az ember után sajnos. De jött az ötlet, hogy költöztessük ki magunkhoz és éljen velünk itt kint. Előtte is jól elvoltunk. A párom húgának sem volt sok hátra a suliból és lakhatott a nagyijával, majd ha végzett az iskolával akkor ő is kiköltözik. (Ez amúgy így is történt.)

Végül addig győzködtük őt/őket, hogy kiköltözés lett a vége. Főleg úgy, hogy a párom akkor lépet le mellőlem a munkahelyünkről, így lett egy lehetőség arra, hogy munkát kapjon az anyósom. A lehetőség össze is jött és velem dolgozott sokáig. Az angol tudása egy év alatt a nulláról alapfokig simán felfejlődött. Megérti amit mondanak és megértetteti magát.

Nagyon jó, hogy újra velünk van. Ő itt az angol fennhatóságú anyukám. Amit az édesanyám nem tud velem megkonzultálni, azt ő megteszi. Gondunkat viseli, cserébe segítünk neki boldogulni az angol hétköznapokban. Azt hiszem már ő is ott tart, hogy nem akar hazaköltözni. :)

2014. augusztus 19., kedd

26. Jobb mint gyalog járni 2.0

Az 1.0 bejegyzésben már sorra vettem, hogy került a kezeink közé egy Tigra később egy Astra majd egy Nissan Micra is. Akkor is már említettem, hogy volt egy kis csavar a sorrendben, mert a Micra nem az Astrát váltotta. 

Az Astra baja ugyebár csak annyi volt, hogy marhára zabálta a benzint és én sokat kellett vezessek, ami nem jó párosítás. Fel is merült bennünk, hogy kéne venni egy másik gépállatot, ami szépen eligázik alattam, de gusztusosan is néz ki, valamint akkor is használható lesz ha a család gyarapszik.

A legfontosabb az volt, hogy meghatározzuk a ráfordított összeget és az üzemanyag típusát. A variációk alapján 3000 Font elköltése mellett döntöttünk és dízel autóra adtuk a voksot. A következő dolog az autó méretének megszülése volt. Mivel családban gondolkodunk/gondolkodtunk így az egyterűek és a kombik jöttek szóba. Viszont a feleségem nem akart, hosszú autót így maradt a családi egyterű.
Belevetettem magam a témában, amiben nagy segítségemre volt a Totalcar népítélet nevű oldala. 


A szóba jöhető autók végül a következők lettek. Vauxhall (Opel) Zafira vagy Meriva, Seat Altea, VW Golf plus, Ford C Max és a feket ló a benzines Audi A2.
A Zafira és Meriva azért esett ki, mert bár jó kis autók, de a dízel motorjaik nem a legtutibbak. Nem, ezt nem én találom ki, ez az átlag felhasználók (népítéletes) és a kinti magyar autószerelők véleménye együttesen. 



A Ford C Max azért esett ki, mert nem ő a leggazdaságosabb fogyasztásban, de príma kocsi az biztos.


Az A2 nagyon sokáig a szívemhez volt nőve. A benzines is nagyon takarékos, akár 5-5,5 l/ 100 km-t is tud vegyes használatban. 3 ok miatt esett ki.
1. Alumínium az egész. Igaz, hogy nem rohad el, de ha megnyomják/megnyomom az nem lesz olcsó mulatság javítattni. Angliában pedig van ilyenre esély.
2. Angliában ritka az 5 üléses és nem is kényelmes és csak 4 üléses változatot találtam.
3. Ha alkatrész kell, akkor az nem olcsó + nincs pótkerék sem.


Az Altea és a Golf plusz maradt versenyben. A vicc az, hogy szerintem ugyanaz a motor van bennük, de nem esküdnék meg. Viszont a Seat Altea már a VW gondoskodó szárnyai alatt készült. A Golf igazából a német "szürkesége" miatt maradt alul.


Meg is kezdtem a hirdetések bújását a megfelelő Seat Altea után nyomozva. Sok autót fent északon hirdettek, de nem akartam 4-5 órát vezetni, hogy hátha megfelelő a kocsi. Volt olyan is, hogy azt hittem rábukkantam a megfelelő autóra, de amikor odaértünk a kocsi ajtaja horpadt volt és a motor úgy csörgött mintha éppen szétesne. Amikor csak tehettem vittem magammal egy szakembert is. Pont ő jegyezte meg, hogy nem rossz, hogy 3000 Font a keret, de az igények amiket támasztottunk még (alacsony mérföld, jó állapot, szerviz könyv, stb) lehet egy lehelettel magasabb árat igényelnének.

Igaza lett, mert a végső áldozat 3500 Font volt. 1 óra autókázásra volt a kocsi és kb annyi kínja volt, hogy dohányosé volt a gép, illetve fel kellett benne tölteni a klímagázt, de ezért az árért ezeket a kereskedő magára vállalta és az Astrát is beszámította 750 Fontért. 1450 volt és 750-ért ment el. :( Egyszerűen olyan sok mérföldet pakoltam bele, hogy ennyit zuhant az eladási ára. Igaz, hogy az 1450-ben benne volt anno az eladó profitja és mint kiderült az Astrát 900 Fontért adta tovább a másik, de mi elégedettek voltunk. Semmi kedvem nem volt a kocsit árulni és értetlenkedni a leendő vevőkkel.

Miénk lett a Seat! Nem bántuk meg!




Igazából a Seat után jött a Nissan Micra, ahogy azt már említettem. Kellett egy második autó a feleségemnek. Írtam is itt a link alatt milyen sza... szerencsétlen vétel volt.
A fordulatszám ingadozás és az, hogy néha egyszerűen leállt a motor nem sok jót sejtetett. Végül eljutottunk oda a szerelővel, hogy vagy eladjuk inkább a francba, vagy ráköltünk...jó sokat.
Addigra annyi galiba volt a Micra-val, hogy a feleségem úgy döntött menjen a fenébe a kis dög. Így hát kezdhettem megint a kocsik böngészését. Csak hát a drágám olyan feltételeket is megszabott, hogy legyen kicsi, és takarékos, de csinos is ??? és ne legyen VW-en mert azok unalmasak, de ne legyen francia sem és nem akar Ford-ot sem. Nőőők!
Gondoltam, akkor nem variálok, nekem a Seat bejött, német a motor benne úgy is és jó marketinggel tálalva beleszeretettem egy Ibizába a feleségem.


Az első reakció a hirdetés megnézése után: Szürkeee? :D Nőőők!

A vásárlás durván kalandos volt és rendkívül tanulságos és egyben anyagilag fájdalmas is. Az úgy történt, hogy kiszemeltük a képen látható autót. Elmentünk a Micra-val negnézni, abban reménykedve, hogy a Nissan-t beszámítják. A Seat 2500 Font volt 6 hónap garanciával. A kínja az volt, hogy a hátsóajtó zárja szét ment és nem lehetett kinyitni, de ezt Jay az eladó még az eladás előtt leszögezte, hogy az ő költsége lesz és ez fel lesz tüntetve a szerződésben. A Micra-ra a hibái ellenére tett egy 850 Fontos ajánlatot, ami elég jónak tűnt annak tükrében, hogy mi 900 Fontért már szabadultunk volna tőle. Megegyeztünk, hogy beveszi a Microbit és a különbséget kifizetve vihetjük az Ibizát, később pedig garanciába kicseréli az ajtózárat. Na szerintetek, hol volt a bukta? Nem! Nem ott az ajtózárnál.
Jay leellenőrizte a Micra előéletét és az egy korábban rommá tört és forgalomból kivont autó volt, amit a pakisztániak helyrepofoztak és visszahelyeztek forgalomba. Basszus! Jay mondta, hogy sajnálja, de csak makulátlan előéletű autókkal foglalkozik. Tud adni érte 180 Fontot és ő is csak elviszi a bontóba... hátha ott kap érte 200-at. Nem kertelt! Megmondta kerek perec.


Azt javasolta, hogy menjünk vissza az eladóhoz és verjük le rajta - kb ő ezt szó szerint értette és több mint valószínű képes is lett volna rá, különben nem ajánlotta volna fel, hogy ha kell odajön ő is. :D :D A gond ugyanis az volt, hogy nem kaptunk tájékoztatást a kocsival kapcsolatban arról, hogy az cat 'C' , azaz totálkáros kategória volt.
Vissza is mentünk M-mel és a feleségemmel a telephelyre, amit közben felszámoltak. De a régi angol autószerelőre sikerült ráakadni, aki elmondta, hogy hol keressük őket. - Amúgy az angol csóka is azért szakított velük, mert a pakisztániak átverték, cserébe egy reggel szétvert nekik négy kocsit. LoL

Nehezen, de ráakadtunk a bandára. Elmondtuk, hogy nagyon köcs... szemtelenek voltak és, hogy most hajlandóak vagyunk vissza eladni a kocsit nekik. Végül még alkudoztak meg nyöszörögtek az áron, mert kiderült, hogy apró betűvel jól elrejtve és még egy pecséttel is eltakarva ott volt az a jelzés a szerződésen. Jay-t is hívtuk és ő azt mondta, hogy akkor nincs mit tenni, alkudjunk meg velük. A vége az lett, hogy 500 Fontért ott hagytuk a dögöt.
Nem tudtam volna jobb áron eladni, mert nem kellett volna senkinek egy korábban tropa kocsi. Vagy mégis kit verjek át? Egy magyart? Vagy mást? És várjam mikor jön vissza hisztizni, ha nála is kiderül, hogy mi van? 

Jó kis tanulópénz volt a fene egye meg. De az Ibiza jó végre, a feleségem szereti. A színét is. :D

Itt egy link Jay oldalához. Tudom ajánlani, ha használt autó kell:
                                         
                                             http://www.frimleyroadcarcompany.co.uk/


2014. augusztus 17., vasárnap

25. A rendőr sztori 1.0 - Anglia

Sosem volt dolgom a rendőrökkel, ill. ez így nem igaz, mert a magyarországi munkahelyemen sokat dolgoztunk velük együtt. De olyan eset sosem volt, hogy intézkedtek volna velem szemben, vagy csak akár igazoltattak volna.

Az első ilyen esetig úgy látszik, hogy Angliáig kellett utaznom. :D Aki most dörzsöli a tenyerét, hogy majd egy jó bűncselekményes sztorit olvashat rólam, annak üzenem, hogy az, aki valaha törvényi keretek között végezte a munkáját és pont hogy a bűnt üldözte valamilyen formában annál kisebb az esély, hogy bűnbe esik. Nem kizárt, hogy vétkezik, de fokozottan tisztában van azzal, hogy milyen törvényeket és szabályokat szeg meg és hogy ezek milyen büntetést vonnak maguk után.



-- Szerintem nem lenne hátrány ha az iskolában elkezdenék ezt tanítani. Valószínűleg sokkal kevesebb ember adná a fejét lopásra (és egyéb dolgokra), ha pontosan tudnák, hogy ez mivel jár, hogyan zajlik egy nyomozás, egy letartóztatás, egy tárgyalás stb. Rengeteg tinit láttam megpecsételni a jövőjét örökre azzal, hogy sokszor poénból áruházi lopásra adták a fejüket. --





Oké! Nagyon elkanyarodtam, bocsi! :D

A rendőrséggel még akkor volt dolgom, amikor azt a bizonyos óvodát takarítottam, amiről itt a link alatt meséltem. Ez már az az időszak volt, amikor már nem egyedül takarítottam az óvodát, hanem az anyósom is el tudott jönni velem, hogy hamarabb végezzek. 
Este volt bőven, de nem volt sötét. Az ovit legyűrtük gyorsan, de mégsem siettem hazafelé, mert már fáradt voltam fizikálisan és bár szerettem tolni a kocsinak, de semmi ingerenciám nem volt hozzá, hogy extra koncentrációt erőltessek ki magamból, mert száguldozok. 
Egy kis falu utcáján hajtottam keresztül éppen. Itt meg pláne nem siettem, mert a helyi yard sokszor szerette mérni a sebességet ezen a szakaszon. Az egyik körforgalomban viszont mögém becsatlakozott egy rendőrautó. Először nem is izgatott, mert tudtam, hogy szabályosan haladok és nem is jött rám csak követett simán, mintha ő is hazafele tartana a munkából.


Így haladtunk vagy 200 métert, aztán valamiért lemaradt a rendőrautó és megint mentünk további 200-300 métert. Ezután felgyorsított és nagy villogások közepette megérkezett a nyakamba. Annyi fényt nyomott rám, hogy azt hittem kiolvad a szemem a helyérő. Komolyan mondom ezekre az autókra tuti egy atomerőmű van rákötve. 
Elkezdtem lehúzódni, mert szentül meg voltam győződve, hogy kapott egy bejelentést és most gyorsan el akar mellőzni. Az első lehetőségnél félreálltam, de a rendőr nem mellőzött el, hanem lehúzódott mögém. Lefehéredtem rögtön. Kb. az villant át az agyamon, hogy sosem igazoltattak még, erre Angliába kerül sor először, az angolom nagyon rossz és hogy a kocsim biztos lopott. :D
Azért erre gondoltam, mert nem vétettem a közlekedési szabályok ellen és lehet a rendőr megnézte a rendszámomat, az alapján pedig kiderült, hogy lopott autót vettem, vagy valami ilyen baromság.


Ültem a kocsiba az anyósommal és azon tanakodtunk, hogy vajon mi lehet a gond. Közben figyeltem a tükrömben, ahogy kiszáll a rendőr az autóból és megindul felém. Baromi nagy darab volt. Nem kövér volt, hanem magas és izmosnak tűnő alkatú pali. Kevlár mellénybe és tányérsapkában közeledett felém. 


Odalépett hozzám és udvariasan köszönt, majd megkért szálljak ki az autóból. Ohh istenem vajon erre mi szükség? - gondoltam magamban. Kiszálltam és követtem az autóm hátuljához. Rögtön azzal indított, hogy az autójában kamera és mikrofon van és azok rögzítik a beszélgetést. A következő kérdése az volt, hogy honnan érkeztem. Nyilván mikor megszólaltam rögtön tudta, hogy nem törzsgyökeres angol vagyok és ugye rögtön tisztáztam vele, hogy értem, amit mond, csak nem tudok helyesen beszélni. Elővettem az irataimat és megmutattam neki. Mosolyogva kérdezte, hogy magyar vagyok e. Majd annyit fűzött hozzá, hogy ne aggódjak a beszédem miatt mert megérti az angolom. Ez a kedves megjegyzés segített azért, hogy valamennyire megnyugodjak. Aztán megkért, hogy várjak egy kicsit, mert a központtal egyezteti az adataimat. Én meg ott malmoztam a kocsim háta mögött, hogy akkor most mi a franc lesz. Lehet, hogy a bevándorlásiak vadásznak rám valami miatt? - és ehhez hasonló hülyeségek futottak át az agyamon.



Visszalépett hozzám a rendőr és átnyújtotta az igazolványomat hozzáfűzve, hogy az rendben van. Mondom király, akkor biztos végeztünk is, de nem, mert megkérdezte, hogy fogyasztottam e alkoholt az elmúlt 12 vagy 24 órában. Nem emlékszem melyik időintervallumot mondta már.
Csípőből válaszoltam, hogy nem. Aztán arra volt kíváncsi, hogy hajlandó lennék e a szondát megfújni. Persze, hogy hajlandó voltam, mert tudtam, hogy csak is negatív lehet a teszt. Elő is szedete a kütyüt, amit bár gondosan bemutatott és magyarázott, hogy hogyan kell használni, de már akkor annyi számomra új szót elmondott, aminek a felét még nem is ismertem, hogy nem bírtam követni a mondókáját. Tiszta erőből megfújtam a gépet és ő felkacagott - ami meg is lepett -, mert rosszul csináltam. Error lett az érték. :D Aztán rájött a rendőr, hogy egyszerűbben kell elmondania mit is szeretne. Igazán türelmes fickó volt. Arra kért, hogy lassan de folyamatosan fújjak. Sikerült is a teszt, ami persze 0.000 ezrelék eredményt hozott. Arra kért a rendőr ezután, hogy ismerjem el az eredményt. Gondolom a kép és hangrögzítés miatt volt erre szükség...


Az eredményegyeztetés után elmondta, hogy erre az egészre azért volt szükség, mert ő mögöttem haladt és azt látta, hogy enyhén jobbra, majd balra húzódok a sávomban. Arra gondolt, hogy lehet fogyasztottam alkoholt. Aztán arra volt kíváncsi, hogy fáradt vagyok e ??? mert lehet ez volt az oka annak, hogy úgy vezettem. Próbáltam neki érthetően elmondani, hogy más itt vezetni, mint Magyarországon és az utak is keskenyebbek ezért sokszor kell korrigálnom, hogy az autó egyenesen haladjon és nem a fáradtság miatt van. Megint elmosolyodott és elmondta, hogy nagyon sokszor hallotta ezt bevándorlóktól és sajnálja, hogy ilyen keskeny utak vannak mindenfelé. Még ő szabadkozott érted?
Annyit kérdezett még, hogy van e kérdésem esetleg vagy észrevételem az intézkedéssel kapcsolatban. Mondtam, hogy nincs. Hogy ha fáradtnak érzem magam, akkor álljak meg a következő boltnál és vegyek egy hideg ásványvizet, mert az felfrissít - javasolta udvariasan. Odanyújtotta a kezét, majd elmondta, hogy örült, hogy találkoztunk és, hogy sajnálja, hogy megállított, de ez az én érdekem is, mert könnyen balesetet szenvedhetek, ha baj van.
Úgy váltunk el mint valami cimborák. Pontosabban váltunk volna el, ha nem jutott volna eszembe, hogy a jogsimat viszont nem adta vissza. Gyorsan elkértem, ami miatt még 10-szer bocsánatot kért, hogy elfelejtette és végül az utamra engedett. 



Elmeséltem a kint élő barátoknak a történetet, de nem lepődtek meg. Mondták, hogy az angol rendőrök többsége ilyen. Nem akar megszívatni vagy megbüntetni. Végzik a dolgukat és próbálnak udvariasan és intelligensen végigvinni egy ellenőrzést. De a lelkemre kötötték, hogy egy percig ne gondoljam, hogy nem nyomnak le mint a bélyeget, ha gond van. Az átlag angol rendőr nem hord fegyvert, de ezt valamelyest kompenzálják testi erővel és különböző ártalmatlanítási technikákkal.

2014. augusztus 11., hétfő

24. A jelenlegi munkám

A jelenlegi munkám nem jár munkaköri előrelépéssel, de jelentősen javultak a munkahelyi körülményeim. Magyarán szólva a mostani meló jobb, bár takarítás az is. 

A vonalat ott venném fel, hogy az anyósommal dolgoztam az öregnél - ugye ő a feleségem helyére került be - és már csak mi voltunk ott magyarok. A meló továbbra is takarítás volt, de már nagyon vegyes vágottá vált az egész. Hullámokban jött a meló. Vagy kevés volt belőle, de szerencsére engem és az anyósomat küldött az öreg ilyenkor, vagy meg annyi volt, hogy nem bírtuk létszámilag a munkákat. Vagyis ez így nem pontos. Sajnos a bolgár-macedón munkaerők munkakedve és az elvégzett munka minősége nagyon nem volt összhangban a főnök elvárásaival. Ilyenkor előfordult, hogy bár végeztem az aznapi melókkal, de csörgött a telefonom, hogy menjünk és segítsünk be itt-ott, mert nem bírják a munkát megcsinálni a balfa...fékek. Olyan is megesett, hogy már szinte a legegyszerűbb melókat sem bírták elvégezni és ezzel annyit átterheltek ránk, hogy kezdtem egy kicsit "otthoni" munkahangulatba kerülni. Jött a stressz.


Aztán a feleségem lovagolt be fehér lovon és kínálta arany tálcán a megoldást. "Hagyd ott és keress másikat!". 

Na igen igen, csak marhára nem éreztem annyi önbizalmat magamban, hogy egy interjúra beüljek és ott meg is szólaljak - lehetőleg értelmesen. 
Ekkor a feleségem egy bentlakásos iskolában takarított már egy éve és mindig áradozott róla, hogy jó hely és szép hely, bár a munka nem végzi el magát ott sem. Nekem viszont nagyon tetszett, amiket mesélt és szívesen belevágtam volna, de mindig azzal fogtam vissza magam, hogy a mostani munkám sem vészes... meg az angolom nem elég...és egyébként sincs most üresedés ott. Csupa kifogás, tudjátok.

LoL! Ez aztán kép!



 Mi mozdított mégis előre?

Először is egy fontos dolog, amiről megfeledkeztem. A feleségem, az anyósom és én egyszerre találtunk másodállást és ráadásul egy helyen. A barátunk már egy ideje takarít egy magán iskolában. Nem nem azt ahol a feleségem fő állásban van. Ez egy magántulajdonban lévő - hívjuk így - általános iskola. Itt takarítóként dolgozunk egy cégnek, bejelentve napi 3 órában a tanítási periódusban. Ha iskolaszünet van, akkor nem kell menni. Ezt a melót amúgy anno az öreg csinálta, de elveszítette ezt is... túl sokat kért, de keveset nyújtott állítólag. Nem tudom hogy volt, mert én még akkor magyar földön melóztam.
Egy másik cég lecsapott rá. Ennél dolgozik 3 magyar srác, akikből az egyik segített bejutni nekünk. Örök hála érte kedves A!

Ez úgy mozdította előre a munkahelyváltási ügyemet, hogy itt láthattam mennyivel másabb egy sulitakarítás, mint mondjuk pár lepukkant angol ház kikaparása a mocsokból. És itt derült ki, hogy valami nem jó az adókódommal.
Ugyebár másodállásnak lett bejelentve ez a meló, mert az öreg volt a főállásom. De miután telefonon megérdeklődtem, hogy miért változik állandóan a kódom és a fizetésem sem egyenletes emiatt a sulinál, kiderült, hogy az öreg folyamatosan játszott a számokkal, hogy egy kis adót spóroljon magának, viszont ezt elfelejtette velem közölni... mindig olyan fizetést adott, amiből szépen lecsapott az adóval... magának... Igazából nem csinált törvénytelenséget, csak marhára nem volt korrekt.

A másik mozgatórugó pedig az volt, hogy üresedés volt a feleségem munkahelyén. A csillagok összeálltak, csak bele kellett vágnom.


A drágám leszervezte az interjút én meg majdnem telef... tojtam a gatyám.

Belevetettem magam az angol állásinterjúk tanulmányozásába és bőszen kérdezgettem az asszonykámat, hogy tőle anno mit kérdezgettek. Végül M azt mondta, hogy az a legjobb "taktika" ha megkapom a szót, akkor mondjak el mindet magamról, a régi munkámról, az otthoni munkámról, stb. Zúdítsak rájuk annyi infót, hogy ne tudjanak mit kérdezni. :D 
Az megbeszélésre szépen kiöltöztem. Nem estem azért túlzásba, de nem ilyen ballagási beütéses ruhába mentem, csak mint egy kulturált harmincéves. :D Az interjút a jelenlegi két főnökasszonyom vezényelte le. A feleségem annyit mondott, hogy húzzak elő egy kis bájt és vonzerőt, mert akkor már fél lábbal bent vagyok. A másik lábat pedig a szóáradatnak köszönhettem. Megbombáztam én őket annyi infóval - és közben nem bírtam elnézést kérni elégszer a rossz nyelvtan miatt - hogy már azon röhögtek, hogy ennyit nem is lehet pofázni. 
Érdekes, hogy nagyon kötetlen hangulat volt az interjún és semmi feszültség nem volt rajtam az első perc után. Vicces, de olyan mintha anyám lett volna az asztal másik oldalán és neki kellett volna eladnom a mondókámat. 
Még valami kérdést próbáltam magamban épp lefordítani, amikor már rég gratuláltak, hogy fel vagyok véve. Fel sem fogtam. Aztán elbúcsúztunk és megnyugtattak, hogy az én angolom sokkal jobb, mint az ő magyarjuk. Azért az egyik főnökasszony megmondta a feleségemnek, hogy felvettek és tudassa velem, mert nem biztos, hogy értettem. De sem irónia sem gúny nem volt a szavaiban.


A siker után le is pattantam az öregtől. Az egészben csak azt sajnáltam, hogy így az anyósom egyedül maradt ott. De állta a sarat. Sőt! Minden tiszteletem az övé. A legjobb, hogy azóta ő is váltott.

Így lett az új munkahelyem Anglia egyik legpatinásabb bentlakásos iskolája. Gyönyörű az iskola és jó a munka. Fogok még erről részletesebben írni, de képeket nem ígérhetek, mert elég komolyan szabályozva van, hogy mit fotózhat le az ember. A gyerekek érdekében ilyen szigorúak. 
Jelenleg ez a két munkahelyem van. Délelőtt és kora délután a bentlakásos suliban dolgozok este pedig a magánsuliban.

 




2014. augusztus 5., kedd

23. Itt volt a család! Ajjajj!

Mint már azt említettem az előző bejegyzésben a család kiutaztatása sem fenékig tejfel volt. Egy pillanatra álljunk meg azért, mert most nehogy arra számítsatok, hogy szétoltom itt a családot meg elhordom őket itt mindennek! A nehézségekről, a váratlan helyzetekről és kényelmetlen megoldásokról szeretnék pár szót ejteni, ami a kinti nyaralásuk alatt megesett. Remélem lesz benne olyan is, amiből majd tudtok okulni - ha akartok.

Az első és talán a legnagyobb és a legkényelmetlenebb probléma a szállásolás volt.

Jelenleg egy 2 hálószobás, nappalis, 1 fürdős házban élünk a párommal, az anyukájával és párom tesójával. Ja meg a 15 éves mini kutya is itt van, aki már olyan öreg, hogy 18 órát is alszik egy nap. Addig nem is volt szűkös a hely, amíg végleg ki nem költözött a feleségem testvére Bé. A költözése előtt is már szerveztük a ház cseréjét egy nagyobbra és már sínen is voltak a dolgok. Ezért mertük a családot is kiinvitálni Angliába egy kis kikapcsolódásra. 
A másik ház tulajai amúgy a közvetlen szomszédaink :D és nagyon kedves emberek viszont az élet közbeszólt és úgy alakult, hogy nem tudtak időben elrendezni mindent ahhoz, hogy elköltözzenek a tengerparti házukba és majdnem egy évet halasztanak. Ohh yee! Gondolhatjátok hogy megörültünk a hírnek...


Kilencen lettünk 2 hálószobára, 1 nappalira, 1 fürdőre és az 5 kg-nyi kutyára. Hrrgg horror. Mi nem adtuk fel a saját hálószobánkat a párommal, mert a kutya ott aludt az ágy mellett egész éjjel, ill. amikor otthon voltunk a napot is ott töltötte. Szegénykém nem tolerálja már a vendégeket így el kellett szeparálni valahogy. 
A másik hálószoba a tesómék bázisa lett a két gyerekkel. Egy franciaágy tesóéknak és egy vendég matrac a nagyobbik fiúnak valamint egy utazó gyerekágy a legkisebbnek. Anyósom, anyukám és a sógornőm a nappalit osztotta meg. Szerencsére két olyan kanapé van betéve oda, ami teljes értékű nagy ággyá lehet alakítani. Végül is elfértünk, de ez nem volt a legkényelmesebb megoldás. Már mindenki több térhez szokott, de hát egy család vagyunk. Kibírtuk. Szálloda, panzió azért nem jött szóba, mert az jelentős költséget jelentett volna és az időnket együtt szerettük volna tölteni. A pénzt inkább elköltöttük másra. :D


A másik kényelmetlenség a közlekedés volt. 

Pontosabban nem volt kényelmetlen, csak pont nem fértünk be egy autóba. A feleségem is és én is vezettünk akár hova kellett menni. Szeretünk vezetni, de ha túl sok inger ér vezetés közben, az hosszútávon zsibbasztóan hat (forgalom, gsp karattyolása, a családdal való duma, figyelni a másik kocsit, amiben a család másik fele utazik stb). Ráadásul a nagyobbik gyerek nem bírja az autót és szegény hányni kezd ha sokat ül a kocsiban. Ha elől ült az anyósülésen (természetesen megfelelő gyerekülésben), akkor nem volt gond vele, de azért én ezt nem tartom biztonságosnak. Kicsit zavart. Nem magamban nem bízok, hanem a szembejövő sok kafferbivalyban. 
Az elején azt terveztük, hogy bérelünk egy kisbuszt, de végül a két autós megoldás költséghatékonyabb lett. Nem sokkal, de azért nem is kevéssel. :D


A kaja. 

Igazából ezzel meg az volt a gond, hogy mivel a legtöbb napon nem voltunk otthon így nem is főztünk, de étterembe sem szerettünk volna menni minden este. Így esett meg, hogy kebab, pizza, tonhalas tészta vagy KFC-s kaja lett a vacsi. Jó! Volt grillezés, szalonna pörgetés is, de tudom, hogy egy jó tányér leves és egy kiadós második az igazi. Helyette azért volt egy kis édesség, nyalánkság a tarsolyban. Semmi egészséges és tápláló, de annál finomabb vacakságok. Elfogytak, de mi nem fogytunk az tuti. Azt gondolom éhesen nem maradt senki soha sem. 


Igazából nem nagyon tudok több kellemetlenséget okozó tényezőt öfelsorolni. Talán azt megemlíthetem még, hogy sajnáltam az anyósomat és a sógornőmet a zsúfoltság miatt, mert ők nem tartottak velünk a programokra, hanem szorgalmasan dolgoztak és így a pihenésük esténként sem volt teljesen zavartalan. Most lett vadonatúj munkahelyük és nem akartak szabival indítani. Kár, hogy így alakult, bár ők az első angliai látogatásuk során már átestek ezeken a programokon :)

Váratlan helyzet nem akadt túl sok, kivéve a londoni undeground-ban, amikor nem sikerült lekezelni rögtön a jegyeket a beléptetőrendszernél, de az inkább egy kisebb pánik volt és kb 1 perc alatt megoldódott. A másik pedig az volt, amikor még a család érkezésekor a reptérre menet láttuk, hogy az autópálya szemközti szakasza úgy beállt valamiért, hogy esélytelen lett volna az 1 órás utat megtenni akár 2 óra alatt. Úgy döntöttünk, hogy nem autópályán jövünk haza... Így lett egy kis eltévedés, mert a két kocsival elveszítettük egymást; aztán egy kis hányás, mert szegény gyerek nem bírta már a szűk, kanyargós angliai vidéki utakat. A sok megállás és kerülő miatt így lett egy majdnem három órás hazautunk a reptérről. A család nem panaszkodott, mert érdekes volt az út, de a repülő út után gondolom nem erre vágytak rögtön.

Azt kell, hogy mondjam, hogy 10-es skálán, ahol a 10 a legjobb egy jó 8,5-9-es lett a nyaralás. Na az más kérdés, hogy ők hogyan értékelik majd ezt magukban.

Bye

2014. augusztus 4., hétfő

22. Itt volt a család! Yupee yee

Rögtön csapjunk is bele, mert már régen foglalkoztam a bloggal, de még sok mesélni valóm van! A mai poszt nem lesz rövid, annak ellenére, hogy inkább a rövidebb írásokat kedvelem. A családom itt töltött 11 napot, ha érdekel, hogyan töltöttük el az időt, akkor olvass tovább, esetleg szerezz ötleteket, ha angliai magyar vagy, aki viszont olyan extra programokra számít, mint tea a királynővel, akkor az csalódni fog - Erzsike néni nem hívott meg bennünket.



A családom 3 év után most látogatott meg először. Ennek az az oka, hogy igazából most tudtuk őket csak vendégül látni, mert már házat bérelünk nem egy szobát. Az anyukám, a nővérem és a férje, illetve az 5 és 1,5 éves kisfiaik látogattak meg bennünket. 
Korán szervező típus vagyok én is és a feleségem is, így januárban bonyolítottuk le a repülőjegy vásárlásokat. Én most meg nem mondom nektek, hogy a korai szervezésnek köszönhetően nyertünk vagy buktunk e a jegy árakon; úgy érzem nem buktunk (statisztikailag 21 nappal az utazás előtt vannak a legjobb árak amúgy ha érdekel valakit). A lényeg az volt, hogy rábólintottak: jönnek!

A feleségem kitalált egy "menetrendet" a programoknak, ami igazából nagyjából megvalósult:

Csütörtöki nap landoltak a Norwegian Air járatával (véleményem szerint a legjobb fapados most, nagyon laza banda) délután, így aznap már nem nyúztuk őket, egy Londoni túrával. Kipakoltak és elhelyezkedtek. Bár kértük őket, hogy ne költsenek ajándékra, de a túrórudi-szalonna-pálinka trió azért jól esett és tesó nem felejtett el még kisebb személyes ajándékokat is hozni, amiket ő maga készített. Itt meggyőződhettek róla, hogy valóban kincseket gyárt!


Pénteken egy sima bolt túrát terveztünk be. Szerettük volna ha szétnéznek és együtt vásárolunk a következő hétre. Válasszák ki, hogy mit szeretnének megkóstolni, ismerkedjenek az angol kajákkal, italokkal (szeszes és nemszeszessel egyaránt). Beugrottunk pár ruházati boltba is, mert anyumat mindenképpen megakartam lepni egy kényelmes sportcipővel és egy jó kis melegítővel (nyáron :D ). Tudtam mi vár a lábaira az elkövetkező napokban és neki korábban volt már térdműtétje is szóval kellett a kényelmes lábbeli. Bemelegítésnek jó kis nap volt és elsőre lehet még sokkolta is őket az angol kisvárosi élet, ami az ózdihoz képest nem is olyan kicsi, sőt lehet nyüzsgő is. Mivel gyorsan eltelt a nap, így mondanom sem kell, hogy semmit nem főztünk vacsira, viszont a kebabos kocsinál nagyot pislogtak a srácok, hogy a szokásos adag többszörösét visszük. Levágták rögtön, hogy "buli" van így nem is fogták vissza magukat, amikor megpakolták a dobozokat. Aki evett már Angliában kebab-ot az tudja milyen jól belehet vele pakolni a gyomorba. I love chicken kebab.


A szombati napon ellátogattunk Bournemouth-ba. Ez egy helyes kis dél-angliai városka a tenger mellett homokos fövennyel. A családból a sógorom és a két kisgyerek még soha nem volt tengerparton. Lett volna közelebb is part, de a homok miatt mentünk inkább Bournemouth-ba. Az mégis csak olyan mediterrán hatású nem? Az idő gyönyörű volt, a víz hívogatóan csendes és roh... nagyon hideg. A nagyobbik fiúcska miatt aggódtunk, - nem tud még úszni - hogy elég bátor lesz e a tengerhez és nem fogja e majd hidegnek találni, de mondanom sem kell, hogy ki sem lehetett teremteni a vízből. Nagyon jól mulatott és ahogy néztem a többieket ők is eléggé élvezték, bár a legkisebb gyerkőc nehezen barátkozott a homokkal. A part nagyon zsúfolt volt, de még is kellemesen telt a nap. Simán csillagos ötösre sikeredett a program. Végén az anyósom feldobott egy magas labdát, hogy meghív mindenkit a KFC-be (neki ez nagy kedvence, mióta itt él) és mi le is csaptuk azt. Ejj tele gyomorral vezetni egy tengerparti nap után nem könnyű. :D

Reggel még alig voltak, de ez hamar megváltozott:

 

 Vasárnap. Nos igen a vasárnap a feleségemnél a nyári időszakban a carboot sale hivatalos időszaka :D Én a carboot-okat először igen csak ócskapiacnak tekintettem, de rájöttem tévedtem. A nők naggggyon olcsón kiélhetik a vásárlási mániájukat és tényleg jó kis cuccokhoz is hozzá lehet jutni. A feleségem és én az Ascot-ban rendezett carboot-ot szeretjük a legjobban, mert ott néha atomgazdagék is kijönnek unalomból árulni és olyankor le lehet csapni egy-két világmárkás cuccra is. Ezeken sokszor még az eredeti bolti csomagolás és árcédula is rajta van; nekik már "lom" szabadulni akarnak tőle, nekünk egy jó alkalom, hogy egy eredeti Gucci táskához jusson a feleségem a valódi ár töredékért. Olyan szépen mosolyog utána. :D De azon a vasárnapon megszívtuk, mert elmaradt az ascoti carboot, mivel lóverseny volt aznap a városban és olyankor nincs piac.




Na de 15 perc autókázás után már egy másik piacon költöttük a fontocskákat. Így lett a gyerekeknek egy doboznyi játéka, a sógoromnak pár igazán jó állapotú bakelit lemeze, a nővéremnek és az anyukámnak pár kifogástalan állapotú ruhája és egyéb apróságok amik még megtetszettek. Nem tudom, hogy költöttünk e összesen 20-25 fontot? Lehet még annyit sem. A vasárnap hátralevő részét grillezéssel töltöttük és el is fogyott a pálinka pár sör kíséretében, a két gyereknek felfújtam a gyerekmedencét és pancsoltak. Ez egy olyan pillanat volt, amire már régen vártam itt kint. Mindenki boldogan volt együtt.

Tudom! Az a comb ott el van égve - a pálinka hibája :D


Hétfőre Legoland lett tervezve! Ezen a napon jelent meg egy írásom a Határátkelő blogján - ahogy írtam is az előző posztban. Szóval Legoland-ből lestem be sokszor az oldalra, hogy milyen kommenteket is kap az írás. Jó volt.
Amikor autóval mentünk még szakadt az eső és hiába győzködtem az anyukámat, hogy az időjárás szép lesz, azért ő gyanakodott, hogy lehet nem lesz semmi a programból. Az unkatesóm G kislányát is magunkkal vittük és a gyerekekkel a Süss fel napot énekeltettem utazás közben. Biztos voltam a sikerben mert az app-on már rég leellenőriztem, hogy jó idő lesz. A gyerekek meg oda-vissza voltak tőle, hogy előénekelték a napot a felhők mögül. Gyakorlatilag úgy állt el az eső, ahogy a kocsikulcsot kihúztam a helyéről a parkolóban. Tökéletes lett a nap. A felnőttek és a gyerekek is felhőtlenül (szó szerint is) szórakoztak. Azt hiszem a kis unokaöcsém soha nem felejti majd el Legoland-et.
Mivel korán szervezők vagyunk :) , így már egy ideje gyűjtöttük a kuponokat a belépőhöz, így féláron ment be az egész banda! Megéri eltenni ilyen programokra a müzlis dobozok hátáról vagy a The Sun újságból kivágva a kuponokat. 5 felnőttre és 3 gyerekre nem mindegy hogy kb 180 vagy 360 Fontot költesz belépőre.


Az unokaöcsémet a nap végén még megleptük egy Star Wars legoval is. Na nem egy óriási valamivel, csak ami még a bőröndbe befér hazafelé.



Kedd volt az a nap, amit szerintem a tesóm és a sógorom a legjobban várt. Benéztünk Londonba! Tőlünk 1 óra vonattal a Waterloo. Megvettük a jegyeket, ill a travel card-okat, hogy a földalattit is használhassuk a városban. A program nagyon egyszerű volt: látványosság nézegetés belépő nélkül. :D Azért döntöttünk így, mert csak 1 nap Londonozás lett tervezve és azt nem akartuk sorban állással eltölteni. Aki már akart a Madame Tussauds-ba bejutni tudja miről beszélek.
Adva volt, hogy a Waterloo pályaudvarról a London Eye az első állomás. Kattogtattunk is pár képet. Ugyebár a London Eye mellett van a Sea Life és ott amellett van egy gofris. Te jó ég milyen finom az és ért egy kellemes meglepetés is bennünket. A boltban a magyar srác féláron adta a gofrit a jó magyar munkásoknak. :D Nagyon jó fej volt!


Onnan csak egy ugrás ugyebár a Parlament és a Big Ben és rögtön mögötte a Westminster apátság. Na az az ugrás elég lassúra, de élvezetesre sikeredett. Utcaművészek mindenfelé. Így pár érdekesség is bekerült a fotóalbumba a nevezetességek mellé. 

Például ő:


A gyerekek és anyukám lába miatt a St. James's Park-ba terveztünk egy nagyobb pihenőt. Egy kis kávékortyolgatás és szendvics majszolás egy pléden ülve. A nagyobbik gyerek a játszóteret nyúzta a kisebbik pedig próbált pár dagadt galambot kimozdítani a napi rutinból. A legjobb viszont az volt, hogy erre az időpontra lett időzítve egy rég várt találkozó is. Ugyanis az egyik unokatestvérem 10 éve él Londonba. Ha röviden fejezem ki magam, akkor azt mondom, hogy személyi edző pár éve már.
Nagyon régen találkoztunk és jó volt összefutni. Érdekes mert 3 éve mi is itt élünk Angliába, mégis csak most került sor a találkára. Sétáltunk is együtt egy nagyot. 

Galambzaklatás mesterfokon:


A parkból a Buckingham-palota felé vettük az irányt. Palota-őrség-szobor fotókat lenyomva elsétáltunk a Trafalgar térre, ahol győzködtem a nővéremet, hogy menjen be nyugodtan a National Gallery-be és nézzen szét, mert tudom milyen fontos számára a művészet, de végül úgy döntött, hogy kihagyja. Igaza volt, mert kb olyan 1-1,5 órát tudott volna bent lenni és az igazából nem sok mindenre elég a Gallery-be. A gyerekeket pedig nem is érdekelte volna, igaz mondtam, hogy akkor vigyázunk rájuk kint. Legközelebb külön napot kap a festménytár.

Trafalgar-ról becéloztuk a Piccadilly-t, mert a fényreklám és a tér nem maradhat ki egy londoni túrán. Itt az unokatesóm meghívott egy jó kis kávéra. Apropó, aki Angliában a Costa-ban kávézik ne hagyja ki a jeges kávékat és a teát. Nagyon finomak. És itt el is váltak az útjaink unokatesómtól, de remélem hamarosan újra találkozunk.

Jött a metrózás, amitől én nagyon féltem, mert elég zsúfoltnak tartom azt. Volt is pánikolás a travel card-ok használata közben. Nyíltak-záródtak a kapuk, hömpölygött a tömeg, egyik gyerek már bent, a másikat nem érzékeli a kapu. Itt gyere! Ott menjél! :D Le sem tagadhattuk volna, hogy magyarok vagyunk. Ha netán itt olvasol és szemtanúja voltál, akkor elnézést kérek. :D Utána simán megoldottuk már a ki-be léptetést.



Nem mondom, hogy egyszerű volt a Piccadilly-ről eljutni a Tower-hez, de azért összejött elsőre. Ekkor már este hat óra környékén jártunk és meg is egyeztünk, hogy ez az utolsó pont Londonban, amit megnézünk. A Tower-nél horgonyozik most a HMS Belfast a Brit Királyi Haditengerészet Town-osztályú könnyűcirkálója, ami a nagyobbik gyerkőcnek nagyon tetszett. Nem győzte a lövegek csövét számolni.
Innen a Temze partjáról nagyon jó lehet látni Anglia új látványosságát is a The Shard-ot, ami a tetőszintig 304 m magas. Szóval nagyon látni. :D

Itt jól látható a Tower, Tower-híd, The Shard és a Belfast hadihajó négyes egy képen:


Ja igen a Tower Bridge, ami annak ellenére, hogy London egyik jelképe nem a London Bridge nevet viseli. :D Ugye tesó? :D
Hatalmas szerencsénk volt, mert már éppen vissza akartunk fordulni a híd mellől, hogy megyünk haza, amikor sziréna zaj csapta meg a fülünket. Igen igen a híd jelzése, hogy fel fog nyílni. Azt hiszem tökéletesebb finálét nem is adhatott volna London. Pazar volt.



Végül visszametróztunk a Waterloo-ra és hulla fáradtan estünk haza aznap este.

Ááá várj, nem a hétnek volt vége, csak a Londoni programnak, úgyhogy folytatom. Mondtam, hogy ez most hosszabb lesz.

Szerda következett, ami igazából egy kényszer pihenő nap is volt egyben. Azért, mert a felségemnek pont előző héten lett egy új megrendelője takarításra. A hölgy elég kedves és előkelő, így már a második alkalommal nem akarta rögtön lemondani és a családnak is jól jött a kis pihi. A srácokkal betámadtunk pár játszóteret és délután legurítottunk pár sört a sógorommal. 

Csütörtökön Windsor-ba látogattunk el. Piknikre készültünk. Én a temze-parti vasútállomásnál szeretek parkolni, mert úgy át kell sétálni egész Windsor-on, hogy a Long walk-hoz eljuss. Elcsíptük a kastély őrség váltásának a végét, bár igaz, hogy a kocsiban ülve, de a sógorom azért tudott pár képet kattintani. 


Van Windsor-ban a kastély melletti kanyarban egy szendvics bár, ahol magyarok dolgoznak. Itt szoktunk a drágámmal feltankolni kajával és akkor is úgy tettünk. Aztán elsétáltunk a görbe kocsma előtt, utána pár kép készült a telefonfülkével és a postaládával :D



Végül letelepedtünk oldalt a fák mellett a fűben a Long walk-on és betermeltük a szendókat, miközben csatlakozott hozzánk G és a kislánya is. 

A The Long walk nem viccből kapta a nevét:


Innen indul igazából:


A piknik után összemotyóztunk és bementünk pár üzletbe a kastéllyal szembeni utcákban. Azt sajnálom, hogy hamar elfáradtunk és nem volt már erőnk átmenni Eton-be.

A pénteki nap... az az én hibám volt. Úgy lett volna, hogy ellátogatunk a Durdle Door-hoz, de a létszámból adódóan mindenhova két autóval mentünk és a párom nem szereti az autópályát, ezért már nem volt idegzetem úgy vezetni, hogy a gps-t is figyelem, a forgalmat is nézem, a feleségem autóját is lesem és még dumálok a család rám eső részével is. Így ez a program gyakorlatilag el lett kummantva. :D Pedig az a kőkapu a fehér sziklákkal bámulatos. Család! Legközelebb elmegyünk! Oké?


A nagyobbik fiú meglátogatta az új játszópajtását G kislányát és jót buliztak G-ék kertjében. Én azt hiszem a fényképekkel szöszmötöltem, hogy anyának meglegyenek azok is, amiket mi készítettünk a feleségemmel. A sógorom olvasgatott, a nővérem épp valami kézműves dologgal foglalatoskodott. Eltelt a péntek is. Nem sikeredett túl izgalmasra. :S

Szombat carboot-tal indult - a csajos tudja hol van szombaton is piac - majd a család próbálta elverni a maradék fontokat is. Sikerrel jártak, jól bevásároltak a piacon is és a boltokban is. Édesség, ruha, megint bakelit lemezek, dísztárgyak, kisebb ajándékok stb. Lett is annyi cucc, hogy el is kellett kezdeni a bőröndöket feltölteni és megnézni lesz e elég hely, vagyis inkább nem lesz e túl nehéz valamelyik. 
A bepakolás sikeres volt, mert minden a bőröndökbe került. Szerencsére megfogadták hellyel közzel, hogy ne hozzanak sok cuccot magukkal, mert nem fogják tudni innen hazavinni a többit. :)
Az estét egy Xbox Kinect-es ugrálósdival zártuk, amit nagyon kedvesen kölcsönadott az egyik barátunk. Én magam PC párti vagyok, így nem igen volt kéznél egy konzol a háznál. 
Utólag nem volt túl jó ötlet a családot megugráltatni a repülés előtti este, mert másnap reggel mindenki küzdött a fáradtsággal.

Vasárnap végül elrepült a család 11:45-kor a Gatwick repülőtérről. Nehéz volt elválni és nem is igen akartunk, mert már rég voltunk így együtt. A Norwegian légitársaság megint nagyon jó fej volt. Mivel gyerekekkel voltunk - főleg a kicsi miatt szerintem - a munkatársuk azonnal kivett a sorból  a checkin-nél és soron kívül kezeltek bennünket. A fickó a pultban még csak be sem kapcsolta a mérleget, hogy a bőröndöket lemérje. 3 perc volt az egész. Kedvesek nem?

Mindent egybevetve nagyon jó kis 10-11 nap volt ez. A család leellenőrizte, hogy jó helyen vagyunk és még "jók vótak a pokramok" is "mert ez a május 1 a szeretet ünnepe" - hogy idézzek egy kicsit a "Dzsínó majálisból" is :D 

Végül még valami! Jön hamarosan egy új poszt is. A címe: Itt volt a család! Ajjajj! Mert ugye akkor teljes a kép, ha a nehézségekről is írok. ;)

Bye