2014. július 12., szombat

17. Jobb mint gyalog járni 1.0

Az előző bejegyzésemben próbáltam képet adni arról, hogy milyen is a közlekedés mifelénk Angliában és ennek apropóján elmesélném milyen csodálatos - ironikus beröhögés -  kis járművekkel volt dolgom az elmúlt 3 évben. Sajnos és egyben szerencsére úgy cserélgettem őket, mint más a zokniját. Azért sajnálom, mert sok pénzt lehet spórolni, ha körültekintően vásárol az ember, de szerencsére nem kell félni, hogy anyagilag belerokkansz egy járműcserébe.

Minden azzal a bizonyos Vauxhall Tigra-val kezdődött, amit legelőször vásároltunk. Itt már tettem róla említést, hogy miért volt szükség rögtön egy autóra. Tehát megszereztük a kis tigrist és hajtani kezdtem. Gondolhatjátok hogy élveztem vezetni a régi 11 éves 1.3-as fapados Suzuki után.




Ment mint a bolond, imádta a kanyarokat és pattogott mint egy lowrider. Igazából kiderült, hogy az összes gáz elment a lengéscsillapítókból és csak a rugók próbáltak valami komfortérzetet nyújtani. Mintha disznón lovagoltunk volna. Jött is az ötlet, hogy költsünk az autóra. Meg is csináltuk az alap dolgokat szépen sorban. Kicseréltünk minden szűrőt, lecseréltük az olajat, kicseréltük a gyertyákat és még a szelepfedél tömítés csere is megvolt. Már a vezérlés csere jött volna, de inkább kicseréltük a lengéscsillapítót elől, mert már elég volt a malacvágtából.




De a kocsi egyszer csak feladta és nem indult be egy reggelen. Hívtuk is a helyi magyar szakembert - tudod, azt aki a kipufogón keresztül is kicseréli a motort, ha úgy van -, de ő is csak a fejét vakarta. Nem értette, hogy a kulcs elfordítása után, miért áll le a motor. Aztán kiderült, hogy mi volt a gond. Két nappal korábban leejtettem a kulcsot és az szétesett. Elgurult az elem belőle és kitört pár kis műanyag pöcök is. Mondtam is a feleségemnek, amikor elkezdte összeszedni, hagyja a francba a kis darabkákat, de szerencsére mindent összeszedett és a pénztárcájába tette. Na az egyik olyan kis mütyűr az immobilizer vagy mi a fene volt, ami nélkül az autó nem akart autóként viselkedni. Helyreállítottuk a kulcs belső rendjét és a tigris újra életre kelt. Jól van na! Suzuki volt az első autóm, mit tudtam én, hogy létezik ilyen.
Ment is a Tigra utána, de jött a következő gebasz, aminek üzemanyag pumpa csere lett a vége. Igaz elég olcsón szereztünk egyet M-mel egy roncstelepről. Végül a tigris úgy döntött, hogy ő vízforraló lesz és nem autó. Így végül a motor indítása után szinte azonnal 100 fok fölé küldte a vízhőmérsékletet.





És amikor ott is hagyott az út szélén, akkor eldöntöttük, hogy megválunk tőle. Azért az árát jócskán betermeltem vele a munkákon és megtanított arra is, hogy nem feltétlen kell egy 14 éves autóba új alkatrész és fény derült arra is, hogy az előző tulajdonosok száma intő jel lehet arra tekintve, hogy milyen az autó állapota. A tigrisnek mi voltunk a 7. tulaja.

Következett az autóböngészés megint.

Először az 1000 font környékét céloztuk meg. Végül addig-addig araszolgattunk felfelé az árral, hogy már az 1500 font-os autókat vettük számításba. Olyan autót akartunk, amire lehet számítani hosszútávon, tágasabb a tigrisnél, német vagy japán gyártmány, olcsó az alkatrész hozzá és még sem néz ki úgy mint egy kupac kopasz kukac. Maradtunk a Vauxhall családnál és találtunk egy szép Astra-t a G sorozatból.
Az értékesítő indiai volt és jól meg is ijesztettek bennünket páran, hogy velük nem biztos, hogy érdemes üzletelni, mert szeretik maszekban szerelgetni a kocsit, ami csak akkor gáz ha nem értenek hozzá. Elmentünk a megbeszélt időpontra és próbáltuk most már "okosba" megoldani az egészet. A kocsi beltere elég megkímélt volt és ez köszönhető volt annak, hogy csak egy tulajdonos szerepelt feltüntetve a papírokon. Egy állatorvos nőci kocsiját nézegettük. Az állatokat néha a csomagtartóba szállíthatta, mert ott annyi szőr volt, hogy egy yeti is előugorhatott volna. A motor szépen szólt és műszakilag jónak tűnt (az is volt); márkaszervizbe hordta a doki. Volt egy kis curry szag a kocsiban az tény, de semmi komoly elhasználódás nem volt látható. Kisebb karcolások voltak a fényezésen, de se horpadás se törésre utaló nyom nem volt kívül az autón.
Megvettük és szerencsénkre az identitás zavaros Tigra-t is beszámolták 250 fontért. Jó ár egy vízforralóért nem? Végül a végső megállapodás az lett, hogy 1450 a kocsi ára, 250-et adnak a tigrisért és a végén még adtak 20 font üzemanyag lóvét is. A benzin pénzt azért kaptuk, mert rájátszottunk, hogy milyen szegény kis takarítók vagyunk és hogy lassan jön a gyerek ezért kell egy biztonságosabb autó, bla bla bla. A díler felesége 4-5 gyerekes indiai nő volt és azonnal megsajnált bennünket ezért adott üzemanyag lóvét. Oké tudom, hogy pofátlanság, de az egész arra ment ki, hogy a Tigrát ne adják vissza, hanem beszámítsák annak ellenére, hogy jobban lehetett vele teát főzni, mint közlekedni. Jól sikerült. :D

Ezzel az Astra-val róttam Anglia útjait és imádtam. Kényelmes volt és erős. Lehetett vele száguldozni, belefért minden cuccunk és még sem nézett ki úgy mint egy kupac kopasz kukac. De akkor jött a szívás a takarítócégnél és lejjebb vették az üzemanyag pénzt, ill. a fizetés is csökkent az 1.6-os benzinmotor pedig szeretett 10 liter körül zabálgatni. Említettem hogy volt sokszor olyan hetem, amikor 5 nap alatt 500 mérföldet autókáztam. Emiatt nagyon költségessé kezdet válni az Astra és a sok mérföld miatt olaj és gumi igényes is lett. Ráadásul a kedvesem kilépett mellőlem a cégtől, így most már nem lehetett halogatni egy másik jármű beszerzését. Anyagilag szerencsére megengedhettük magunknak. Mindig volt megtakarításunk, pedig nem spóroltunk, csak nem költöttünk feleslegesen. Ez az egyik dolog, ami felfoghatatlan Angliában. Pedig mi "csak" takarítók vagyunk.

Itt megjegyezném, hogy csavartam a történeten, mert a feleségem autója nem a következő kocsi volt a sorban. Először az Astra lett cserélve és utána kellett egy másik autó. Viszont szeretnék először a problémásabb gépekről írogatni.


A kis szerelmem szerelmes is lett egy hirdetésben szereplő gépjárműbe - oh micsoda szó.

Egy fekete 1 literes Nissan Micra-t hirdettek 1500 fontos áron és nem is messzire tőlünk. Elmentünk megnézni és a feleségem azonnal beleszeretett, de még nekem is tetszett pedig intő jelek voltak rendesen, hogy nem ezt az autót szánja nekünk az ég.
A telep a susnyásnádas közepén volt, pakisztáni telepvezetővel és angol autószerelővel (elhiheted rossz párosítás), a kocsi nem indult pöccre, mert hogy "sokat állt", nem ment az elektromos ablak és enyhén ingadozott a fordulat. De kellett a kocsi és vakok is voltunk, mert a feleségemet a csinos autó vakította el, engem pedig a sugárzó boldogsága. Megvettük és később átkoztuk a pillanatot, hogy milyen balfa...fácánok voltunk.
A kocsi konkrétan haldokolt, na igaz nem rögtön az elején. 1.0-as motor mellett is legurított 8-9 néha 10 liter benzint, folyt az olaj orrán-száján és szerette a körforgalmakban ledobni a fordulatot és álomra szenderedni. Jó hobby egy olyan országban, ahol ez egy főre jutó körforgalmak száma 100. Ezeket leszámítva jó volt a kocsi, a feleségem szerette, hogy önállóan közlekedhet és én sem bántam, hogy újra vezet, mert láttam rajta, hogy megint egy fokkal jobban kedveli a kinti életet.

Így esett meg, hogy volt egy nagy étvágyú Astra és egy elmebeteg Micra is a családban. Ezután további cserék következtek, de az egy másik bejegyzés története lesz.
Egy kis illusztráció:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése